Mindig is kimondottan szerettem kevésbé ismert, akár messzi tájakról és kultúrákból érkezett, akár kisebb indie címeket felfedezni, részben ezért is ér hatalmas meglepetésként, ha rábukkanok egy már évek óta jelen levő, több felvonást is megért szériára, melyről korábban még csak nem is hallottam. A Kínában már 1990 óta futó, igen népszerű, nyugati területekre azonban csak 2015-ben (akkor sem kimondott sikerrel) látogató Xuan-Yuan Sword pedig pontosan ilyen. Mint kiderült, gyakorlatilag egyfajta kínai, PC-exkluzív Final Fantasyről van szó: az egyes részek csak tematikus elemekben, néhány játékmechanikában és az általános atmoszférában, hangulatban kötődnek egymáshoz, míg cselekményük, karaktereik rendszerint teljesen eltérnek.

Másvilág

A hetedik rész esetében főhősünk Zhao, a történet kezdetén még egy fiatal fiú, egyúttal az uralkodócsalád egyik neves tudósának fia. Apja egy rejtélyes, mágikus tekercset kap, melynek titkai állítólag az egész ország sorsára hatással lehetnek, ám szinte rögtön ezután ellenséges katonák törnek a családra, lemészárolnak mindenkit, és csak Zhao menekül meg újszülött húgával, Xianggal. Az elkövetkező éveket bujkálással töltik, miközben Zhao fokozatosan megfejti a tekercs titkait, és segítségével a különböző mágikus technikák elsajátítása mellett képes kapcsolatba lépni egy párhuzamos dimenzióval, az Elyziummal, és annak lakóitól segítséget kérni. Mindennapjaiknak a menedékük környékén elszaporodó szörnyek rendszeres támadásai vetnek véget, majd amikor a birodalmi sereg összecsap egy különös és borzalmas lénnyel, Xiang életveszélyesen megsebesül. Zhao kénytelen felfedni mágikus tudását, hogy testvérét az Elyziumba menekítse, majd ott elválassza lelkét a testétől, míg azt az Elyzium egyik bebörtönzött uralkodója meg nem gyógyítja. Az egyezség értelmében azonban Zhao kénytelen kiszabadítani a lényt – amihez azonban segítségre van szüksége, így indulnak hosszú útjukra, melynek során családjuk sorsáról és a háttérben meghúzódó intrikákról, mágikus erőkről is egyre többet tudnak meg, miközben különböző szörnyekkel is kénytelenek összecsapni, hogy megvédjék az egyes településeket, eközben szövetségeseket szerezzenek és folytathassák útjukat.

Természetesen mindezt a hagyományos RPG-köntösben, számtalan mellékküldetés, opcionális minijátékok (Gwent helyett egy speciális sakkjátékot kaptunk) teljesítése és folyamatos karakterfejlesztés mellett. A játék egyik legmeglepőbb eleme első körben a loot típusa volt számomra – ugyanis hagyományos páncélok, fegyverek helyett Zhao gyakran rongyokat, fadarabokat, lenyúzott bőrt szerez a leölt ellenfelektől. Mint kiderült, ez nem véletlen, felszerelésünk fejlesztésére ugyanis két lehetőségünk van: vagy eladjuk a felesleget az árusoknál, hogy aztán feltöltekezhessünk (némileg szegényes) készleteikből, vagy felhasználhatjuk azokat az Elyziumban elérhető különböző műhelyek használatára, bővítésére, melyek új felszerelések gyártása mellett meglevő eszközeinket is különböző bónuszokkal láthatják el.

Erre szükség is van, a játék ugyanis igen gyakran dob intenzív ütközetekbe, melyeknél egy, leginkább a The Witcher- és a Souls-sorozat keverékeként jellemezhető, valós idejű, akcióorientált harcrendszerben kell megállnunk a sarat a fokozatosan egyre erősebb, nagyobb tömegben támadó és hátborzongatóbb rémekkel szemben. Zhao szerencsére már alapból rendelkezik két különleges technikával: az egyik az Elyzium Rift, mely egy, a harc során folyamatos gyűlő energiát használ, és ideiglenesen lelassít minden ellenfelet, valamint némileg növeli Zhao sebzését is. A másik a csapdába ejtés, mely elvileg a Xuan-Yuan-széria visszatérő eleme is egyben: az emberi ellenfeleket és a főellenfeleket leszámítva bármelyik szörnyet megpróbálhatjuk mágikus csapdába ejteni, mellyel jóval több és értékesebb lootot zsebelhetünk be tőlük. Zhao ráadásul különböző harcművészeteket is elsajátíthat, melyek hatékonysága, sebzése a használattal arányosan növekedik, és jellemzően minden főellenfél leküzdését követően feloldhat egy újabbat, mely más és más harci helyzetekben teszi egyre hatékonyabbá. A rendszer pedig csak tovább bővül, amikor csapatunk az első pár órát követően különböző társakkal egészül ki, akiket külön menedzselhetünk és a harcok során is támogathatnak minket.

Elveszett jelentés

Mindez remekül hangzik, a küldetéseket remekül feldobják néha a logikai feladványok, néha a karakterek különböző interakciói, ráadásul a játék szép (még ha nem is minden elemében kiváló vagy korszerű) látvánnyal, zseniális zenékkel és hangulattal operál. Azonban rendelkezik pár hiányossággal, problémás elemmel  is. Egyrészt, bár az irányításával nem akadt bajom, egyes helyzetekben egy kontrollerrel lényegesen kényelmesebbnek éreztem volna a dolgokat – azonban a Xuan-Yuan Sword 7 PC-n a jelek szerint vagy nem támogatta ezt az opciót, vagy csak olyan szűk keresztmetszetet fogadott el a tesztelés során, melybe sem az Xbox One, sem a PS4 hivatalos gamepadje nem fért bele. 

Másrészt a játék lokalizációjával is akadtak problémák – bár alapvetően a fordítás színvonalas, időről-időre felbukkant egy-egy nyelvtani baki vagy felirat nélkül maradt mondat, esetleg egy olyan poén vagy aranyköpés valamelyik karakter részéről, mely angolul érezhetően nem működött úgy, mint eredeti nyelven. Azonban ezeknél jóval súlyosabb a küldetés- és városdizájn. A küldetések sajnos azt a szerepjátékos ellenpéldát erősítik, amikor hiába adott egy elsőre egyszerű feladat, azt folyamatosan bonyolítja valamilyen váratlanul fordulat, például egy utunkba kerülő, megmentendő karakter, különböző városokból összegyűjtendő kulcsok begyűjtése, így meglehetősen könnyen elveszíthetjük a fókuszt, szem elől téveszthetjük az eredeti motivációt. Maguk a városok pedig számtalan esetben feleslegesnek érződtek – általában egyetlen karakter van csak, akivel beszélhetünk, ezen felül mindössze az egy szem árust, és a mentési/életerő-feltöltési pontként funkcionáló szentélyt használhatjuk – utóbbi miatt pedig nem is érdemes feltétlenül városba menni, a térképen elszórt tábortüzek ugyanis lényegében ugyanezt a funkciót töltik be, sőt a szentélyekkel ellentétben, használatuk során gyakran kapunk valamilyen párbeszédet is a karakterek között.

Ezeket leszámítva azonban a Xuan-Yuan Sword 7 egy kellemes, szórakoztató játék, igazi kuriózum, mely összességében elnyerte a tetszésemet annyira, hogy ezek után kifejezetten kíváncsi lennék a többi részre, spinoffra is. Remélhetőleg sikeresnek bizonyul majd, és valamikor azok is ellátogatnak hozzánk.