Tesztek

Már-már örökkévalóságnak tűnt, de rengeteg várakozás után a Forever csak megjelent, húsfiú pedig a régi. De mégis új.

Közel hét évig dolgoztak rajta, és a 2014-es E3 óta vártuk a klasszikus rajzfilmek stílusában készült platformjátékot, a Cupheadet. A program megérkezett, és végre megkínozhatjuk magunkat a Super Meat Boyt idéző ugrálós-lövöldözős játékmenetével.

A Super Meat Boy egyszer és mindenkorra átszakította a gátakat: most már nem kérdés, hogy ingyenes és sikeres flashjátékból is lehet ugyanilyen paraméterekkel bíró, csak épp dollármilliókat termelő slágerterméket gyártani. Ennek újabb bizonyítéka a Stealth Bastard Deluxe lehet.

Számos indie remekmű látott napvilágot az utóbbi pár évben, melyek egyedi ötleteikkel hosszú órákra lekötik az embert, elég csak a sikeresebb neveket említeni, mint a Braid, a Machinarium, a World of Goo, a Journey és még folytathatnánk a sort. 2010-ben került a játékosok asztalára mindenki kedvenc húsgombóca, Super Meat Boy, vagy az utánozhatatlan világú hangulatbomba Limbo. És hogy miért említem ezeket a játékokat? Mert első ránézésre jogosan lehet mutogatni a Walk in the Darkra, hogy bátran merít az utóbb említett két játékból ötleteket -- azonban kár lenne rögtön véleményt formálnunk róla, lássuk inkább, mit sütött ki pixelcukrászdájában a Flying Turtle Software!

Kezdetben nem volt számítógép. A világ kietlen és üres vala. Aztán magyar közreműködésnek hála létrejött a komputer. Vele együtt megszülettek a platformjátékok. Játékgépekkel születtek, és velük is halnak meg. Super Mario, Donkey Kong. Klasszikusok. Felnőni melléjük embert próbáló feladat: vagy hihetetlen profizmus szükségeltetik, vagy valamelyik remekmű készítésénél asszisztáló alkotó áldásos tevékenysége. A Super Meat Boyt „elkövető” indie-fejlesztőcsapat még az első ikszét is csak távolról szemléli, mégis a játékukkal eltöltött idő alatt nem csupán a Mario szót felejtettem el majdhogynem, de olyan alapvető dolgokról is megfeledkeztem, mint a begörcsölt ujjaim, vagy a pixeldús grafika hiánya.