Tesztek

Végy egy jó adag Planescape: Tormentet, keverj hozzá nagyjából ugyanannyi Falloutot és már majdnem kész is a Beautiful Desolation.

Az Obsidian 16 év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtött az RPG-k terén. Elég csak a Knights of the Old Republic 2-re, a Fallout: New Vegasra vagy a Pillars of Eternityre gondolni, és tudjuk, hogy ha ők készítenek szerepjátékot, akkor nincs különösebb okunk félni. És ezt a The Outer Worlds sem cáfolja meg.

Nincs fél éve, hogy a PC Guru hasábjain előzetest írtam a Bethesda legújabb játékáról, és igyekeztem a lehető legpozitívabban hozzáállni a már akkor is megkérdőjelezhetőnek tűnő koncepcióhoz. A várakozás aztán november közepén véget ért, és kiderült, hogy nem voltak alaptalanok a félelmek: a legújabb Fallout-játéknak már nem sok köze van az elődjeihez, ráadásul MMO-nak is harmatgyenge.

Egy kis orosz csapat nem kevesebbre vállalkozik, minthogy a mostanában igencsak elkényeztetett „old school” RPG műfaj rajongóit célozzák meg első játékukkal, ami egy kicsit a BioShockból és egy kicsit a Falloutból merített ihletet. Jól hangzik, nem?

Akárcsak a Fallout 3 és a New Vegas, a Fallout 4 sem maradt fizetős kiegészítő csomagok nélkül, és az elmúlt hónapokban az 50 eurós (au!) Season Pass három DLC-jét is kipróbáltuk, a következő két oldalon pedig igyekszünk megosztani veletek tapasztalatainkat. Az egyes csomagok persze önmagukban is beszerezhetőek, hátha akadnak olyanok, akiknek egyben nem vonzó a Season Pass, de külön találnak olyan tartalmat, amivel szívesen kiegészítenék az amúgy is meglehetősen tartalmas Fallout-élményt.

Hét évvel a harmadik rész és öt esztendővel a New Vegas után november elején végre megérkezett a játék, amiért gamerek millió fohászkodtak már hosszú ideje. A Fallout negyedik számozott része a Bethesda által 2008-ban lefektetett úton halad tovább, újdonságokkal, jól bevált elemekkel, bosszantó apróságokkal, és olyan mennyiségű tartalommal, hogy ha beszippant a világa, akkor hosszú hetekig nem lesz probléma, hogy mivel teljen a játékra szánt szabadidő.

2009-ben a Fallout 3 jött, látott és vitt mindent, a PC Gurunál konkrétan az év játéka címet is, így komoly elvárásokkal álltunk a folytatásnak (de nem negyedik résznek) számító New Vegas elé. Írásunkból kiderül, hogy sikerült-e megugrani a magasra helyezett lécet...

A jövőben játszódó történetek a legritkább esetben tárnak a néző elé napfényes, zöldellő erdők-mezők sűrűjében élő boldog embereket. Amennyiben hihetünk ezeknek a feltevéseknek, inkább számíthatunk gépesített, szürke metropoliszokra, ahol a természetnek már nem sok szerep jut, vagy éppenséggel egy harmadik világháborút követő káoszra, világégésre, ahol magányos harcosok és bandákba tömörült fosztogatók járják a pusztát élelem után kutatva. Mivel a fikciók száma igen nagy és tulajdonképpen csak a fantázia szab határt, miként is látjuk az elkövetkező évtizedeket, a számítógépes játékok készítői is gyakran nyúlnak ehhez a témához. A posztapokaliptikus miliőt leghitelesebben talán a Fallout-sorozat ábrázolta romos városaival, sivárságával és az emberéletet semmibe vevő banditáival, de hasonlóan nem ígér sok jót például egy másik alkotás, a Metro 2033 sem.

Manapság már nem számít ritkaságnak, hogy egy játékban olyan tartalmakkal futhatunk össze, melyek nem feltétlenül a kiskorúak szemének valók. A kis piros 18-as karika feltüntetése általában nem véletlen: halomra gyilkolhattuk egy városka lakóit a Postalban, kedvünkre pajzánkodhattunk a GTA-ban, gázolhattunk halálra minden járókelőt a Carmageddonban, bedrogozva bolyonghattunk az apokalipszis utáni Földön a Falloutban, és retteghettünk a nevéhez hű F.E.A.R.-ben -- az efféle művek kapcsán felmerül a kérdés, hogy valóban levezetik-e a feszültséget, vagy még inkább olajt öntenek a tűzre. Mindenesetre az erkölcstelennek, gusztustalannak mondott játékoknak remek reklámot jelent, ha egyes országokban betiltják a forgalmazását. Az orosz Mirage Lab első játéka is tartalmaz jó pár olyan jelenetet, mely alapján nem lehet kérdéses a megcélzott korosztály -- az ellenben erősen kérdéses, hogy kap-e az idő folyamán akkora figyelmet, mint fent említett társai...

A Black Isle a nagy sikerű első rész kiadása után, nem sokat habozott, hogy elkészítse a legendás darab folytatását. Miután az előd emléke beégette magát a radioaktív földbe mindörökre, nem volt kérdéses, hogy ezen túltenni nem lehet. Ám ahogy minden folytatásnak, a Fallout 2-nek is többet kellett adni -- sajnos ehhez kevesebb idő állt rendelkezésére a csapatnak…

Legendákat újraéleszteni nem hétköznapi feladat, márpedig a Fallout széria bőven kiérdemli a legendás jelzőt és a sorozat feltámasztásával a Bethesda ebbe a hatalmas fába vágta a fejszéjét. Tesztünkből kiderül, hogy sikerült-e helyt állni a grandiózus vállalkozás során.

Az utolsó nuka-colás palack is kiürült… Az anyósülésen már napok óta egy leharapott fejű, nyársra húzott iguana oszladozott büdösen-ragadósan, valahogy mégis lassan és nyugodtan. A rohadt kis mázlista. Üres tárak hevertek mellette. Üres volt az évtizedes porral borított országút is, üresek a kiégett házak, a betört ghoulkoponyák, a szottyadt brahmintőgyek, a rozsdás égbolt… És a száraz benzintank. Mel Gibson a visszapillantóba böfögött, és végigsimított radioaktív borostáján. Aznap reggel olyan másnaposan ébredt, hogy elhatározta, Mad Maxre változtatja a nevét az Acél Testvériség legközelebbi irodájában. Vagy bázisán… vagy miben. Vállára csapta hát kedvenc sörétesét, behegesztette a kocsiajtót — jó lesz még az az iguana —, és elindult a füstös Chicago felé. Félúton lábon lőtt két részegen éneklő szupermutánst, hogy agyonverhesse őket a Jagged Alliance (kopott) díszdobozával — persze szigorúan körökre osztva. A ricsajra egy megtépett farkaskutya is kivánszorgott a helyi roncstelepről. „Max” — mivel éhes volt — Dogmeatnek nevezte el. Aztán lelőtte és megette. Bolhás kis korcs. Ez még nem a három… csak a Tactics.

A Bethesda Softworks még 1986-ban alakult, és noha sok rajongója volt a korábbi Elder Scrolls játékoknak is, igazán nagy közönségsikert csak a Morrowinddel, illetve még inkább az Oblivionnal arattak. Jelenleg hivatalosan a Fallout 3-on dolgoznak, de bármibe le mernénk fogadni, hogy a programozók már a következő Elder Scroll grafikai motorján munkálkodnak.

Amikor megjelent a Fallout sorozat első két része, némiképp megosztotta a szerepjátékosokat, nem voltak benne a korábban már megszokott szerepjáték elemek, olyanok, mint a szent kardok, mágikus fegyverek, csodálatos képességekkel rendelkező harcosok. Nem követte a már megszokott utat, a fejlesztők valami egészen újat alkottak. A posztnukleáris, vértől, erőszaktól, mutánsoktól nyüzsgő világnak egészen más hangulata volt. Ez a hangulat évekkel később más csapatokat is arra ösztönzött, hogy felhagyva a klisékkel megtömött szerepjátékokkal, az új világvége utáni időkben játszódó, ultramodern környezetbe helyezett, csúcsminőségű fegyverekkel telerakott játékot alkossanak. Több próbálkozás látott már napvilágot azóta kisebb-nagyobb sikereket elérve, az egyik ilyen a The Fall című játék. A Silver Style Entertainment korábbi, talán mindenki számára ismert játéka, a Soldiers of Anarchy nem volt kimagasló siker; én személy szerint nem játszottam vele, úgyhogy nem firtatnám, miért. Arra viszont biztosan elég volt, hogy kellő bíztatást adjon egy újabb világvége-RPG-nek. Így született meg a The Fall…

A televízióban már egy ideje nagy sikerrel játsszák a Jericho című amerikai sorozatot, melyben az USA teljes területét nukleáris támadás éri, és a támadás utáni káoszban egy békés kisváros, Jericho lakosainak mindennapi életét (és halálát) követhetjük nyomon. A vén játékos rókák az első rész megtekintése után igen csak elgondolkodhattak azon, hogy ez a sztori nekik valahonnan már ismerős, és felidézték egy ma már több szempontból is klasszikusnak számító RPG, a Fallout emlékét.