Tehát tennap, vagy tennapelőtt láttam "A 23-as szám" című filmet. Annak ellenére néztem meg, hogy az ismerőseim közül, akik látták, kevesen dícsérték, ha egészen őszinte akarok lenni, akkor azt kell hogy mondjam, hogy mindenki lefikázta. Mivel a 23-as szám az én szerencseszámaim közt is szerepel - majd később rátérek miért - ezért aztán úgy éreztem, ezt a filmet nekem látnom kell, a sok negatív "kritika" ellenére is. Hát igen. Jim Carrey nem egy agyament vígjátékban főszerepel, hanem egy thrillerben. Sokak szerint ez lett a film veszte, mert amint meglátják Ace Ventúrát, rögtön beugrik a Maszk, amit a Grincs-ben láttak. Ezért aztán nem is veszik komolyan a továbbiakban az úriembert, innentől kezdve pedig nincs is értelme nézni a filmet. Persze, jobb lett volna egy "drámaibb" arc a szerepre, mint mondjuk... ki is játszotta a Mátrixban Neo-t? Tényleg nem ugrik be, pedig it van a nyelvemen...azért sem guglizok, majd eszembe jut. Bakker, amint leírtam, eszembe is jutott. Szóval Keanu - de hülye neve van, biztos ezért nem ugrott be.



Szerintem meg nagyot alakított a Jimmy fiú, legalább is nekem nagyon tetszett. A film érdekes volt, volt benne izgalom, meg fordulat, meg minden ami kell. Ha már a Mátrixot említettem, na attól biztos jobban tetszett. Bár nem a harmadik rész abból is ott volt, meg az első is, de a kettőt üti, ebből nem engedek! Ööö... hogy van-e valami jelentősége a számoknak? Hát azt nem tudom. Ennyire biztos nem golyóznék bele egybe sem, bár a 23 mindenütt ott van, amerre járok, de ez biztos csak azért van így, mert keresem. Ha a Jóbarátokban Joey-n 23-as feliratú pulóver van, vagy az autómba pont 23 liter benzin fér, vagy ha melóban egy osztályon épp 23 beteg van, én felkapom a fejem, pedig biztos nincs is semmi jelentősége - csak keresem a számot. Bezzeg a lottón meg nem nyerek sosem, bár a 23-at ot is sokszor húzzák...

Tök hülyeség nem? Eszembe jut egy srác, aki egy másik fórum másik topicjában jól lehúzta ezt a filmet, hogy mekkora hülyeség, és hogy milyen szar, meg Jim Carrey is hogy vállalhat el ilyet? Biztos igaza van, bár ugyanez a figura később majd egy oldalom keresztül ömlengett a Lost-ról, hogy mennyire izgalmas, meg érdekes, és hogy amit ezekkel a számokkal művelnek, az valami félelmetes...szegénykém, maga volt a paradoxon - dehát annyi a láma manapság...

Nekem semmi bajom a számokkal. Nem vagyok babonás, bár annyi küttyöm van, hogy ha tehetem, a 13-ast kerülöm. Legjobban arra vagyok allergiás, ha a tv, vagy hifi hangerő szabályzó skálája 13-on áll. Na azt nem viselem. Vagy 12, vagy 14. Ebben néha az a cumi, hogy 12-esen nem hallom, 14-esen meg már hangos picit....rohadt 13-as!
Ja, hogy miért kabalám a 23? Mert 23.-án születtem. Tudom nem nagy kunszt, de miután megnéztem a fent említett filmet, eszembe jutott, hogy 1976-ban. 1+9+7+6? Furi mi?

Amúgy jól telnek napjaim, kezelem a gyerkőcöt, sajna még mindig csúnyán köhög, meg rámolgatok a lakásban. Minden perc ajándék, amit nem kell a munkahelyemne töltenem, ez most olyan mentális regeneráció. Jövő héten úgyis újra indul ennek ellentéte, a mentális degeneráció - nagy jó lesz....

Elindítottam a Diablo 2-ben a sorcimat, és egész szépen haladgatok vele. Így normal vége felé már kezd élvezetes is lennia a játék, az eleje valami borzasztó volt, vagy tízszer el akartam dobni a karit. Most megyek vissza nézni a C.S.I. Miamit, az legalább kellőképpen leköt. Annyira röhögök, és egyben jubilálok is, ma fedeztem föl a sorozatban a 25. Stargate SG1 szereplőt. Már eddig is sokan voltak, egy raklap goauld, Baal, meg Kronosz, egy pár N.I.D.-s, sőt még Daniel Jackson is volt egyszer Horatio Cain kliense!