Na szóval út az nem nagyon van. Nemvan. Volt, de mára eltűnt. Szinte már nem is lehet úgy közlekedni, hogy az ember oda ne üsse az autó alját, mert a kátyúk mostanra kikerülhetetlenné váltak, mint egy 80-as évekbeli kvarcjáték, ahol az ember a két gombra tapadva próbálja meg elkerülni az akadályokat, aztán ha nem jön össze, egy élet mínusz. Velünk autósokkal is ez a helyzet, csak nálunk egy futómű mínusz. Nem mindegy. Ha meguntam a játékot, abbahagyom, aztán majd újrakezdem. De a törött lengőkart, defektet, kifordult futóművet nem lehet egy gombnyomással helyrehozni, és a kárt nem téríti meg nekünk senki. Már a buszok is csak a belső sávban közlekednek, pedig azok alatt nem 14-15 colos kerekek vannak. Kíváncsi lennék, a rendőr hogy díjazná, amikor a közlekedés rendészeti szabályzat előírásaira fittyet hányva cikázok hol a belső sávban, hol az út közepén rallys módjára. Borzalmas a helyzet az utakon, és a legszomorúbb, hogy senki nem tesz semmit, a közútkezelő, és az önkormányzat egymásra mutogat, aztán egy más mellett állva széttárják a karjukat, hogy: "...kérem, mi tehetetlenek vagyunk..." Gáz nem, de a súlyadóról a csekket már elküldték, és határidőre, és azonnal, mert ha nem akkor nyolc napon belül, és halmozottan, és büntetőkamat, meg akasztás, végül teljes vagyonelkobzás. Ezt értik. Ez megy nekik, az utolsó fillért is kihúzni a szerencsétlen autósból, járjál gyalog bzdmeg, vagy fogd be a pofád.



Az idei kátyúk a tavalyiak, a mismásolva belelapogatott gagyi aszfalt már régen eltűnt belőle, és mint a vírus, megfertőzték az útfelületet, további kátyúkat produkálva. Összeesküvés elmélet, hogy ez így van jól, a kormányhoz közeli útépítő, útjavító cégeknek kifizetett milliókkal mindenki jól jár? Benzinár, súlyadó, - amit azóta rafináltan teljesítmény adónak kereszteltek, hogy ne mondhassuk, hogy ezt az összeget miért nem az utakra költik, de azért fizessünk - kötelező biztosítás... a gatyánk is rámegy, és akkor még ez is. Nem akarom elhinni, hogy nem lehet az utat úgy megjavítani, hogy egy év múlva ne legyen dupla akkora a gödör? Jövőre már csak gödrökből fog állni az út?
Hofi Géza szavai jutnak eszembe:
"...ugye nálunk az utak állandóan fölfagynak ebben a kemény sarkvidéki télben...Svédország, Finnország...mediterrán vidékek, - ott nem fagy föl...nem érdekes ez...?"