A sötét lovag alászállt

Hát ez is eljött: négy évvel a fantasztikus A sötét lovag után itt a folytatás, a trilógia befejezése, mely minden bizonnyal 2012 legjobban várt filmje volt. A bemutató körüli lövöldözésre most nem térnék ki, mert nem tartozik ide, de annyit mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy nagyon elkeserítettek a történtek, lévén bármelyikünk járhatott volna így – úgy látszik, nincs Batman bemutató tragédia nélkül.
Na de térjünk inkább a lényegre és beszéljünk a Felemelkedésről, mely kifejezetten jó film lett, sőt, az egyik legjobb képregényfilm, amit valaha csináltak. A forgatókönyv csavaros, a színészek remekelnek, az akciójelenetek pedig egyszerűen szuperek… lennének, de erről később. Igyekszem elkerülni a spoilereket, de felelősséget nem vállalok, szóval ha valaki nagyon háklis, akkor inkább ne olvasson tovább. A többieket pedig figyelmeztetem: bár a film tetszett, ez nem egy nyálas ömlengés lesz!


A Felemelkedés nyolc évvel később veszi fel a fonalat: Batman Dent halála óta ki se tette a lábát az utcára, sőt, Bruce Wayne Ratchel elvesztését közel egy évtized múltával sem tudta feldolgozni. A megtört milliárdos bottal jár és nem megy ki a lakásából, igaz, közben sok-sok pénzzel támogatja Gothamet, mely az elmúlt évek alatt gyakorlatilag megszabadult a szervezett bűnözéstől. Ezt a bánatos idillt szakítja félbe egy Bane-nek nevezett zsoldos, aki azon túl, hogy profi gyilkos, az eddigi legtisztább perspektívával megáldott Batman-főgonosz: a tettei célja világos és érthető, és bár nem lesz kevésbé ördögi, mint mondjuk Joker, sokkal könnyebb megérteni és azonosulni vele. Bane nem Batman negatívja, hanem a tökéletes nullapont, egy megállíthatatlan erő, akit csakis a saját eszmerendszere határol.

Sokan vitatkoznak az interneten, hogy vajon Bane jobb főgonosz-e Jokernél. Nos, távol álljon tőlem, hogy döntőbírót játsszak, de már magát az összevetést sem értem teljesen: Joker egy igazi szociopata volt, aki az emberek jóságát szerette volna derékba törni, vagy ahogy Alfred fogalmazott, „csak lángba akarta borítani a világot”. Ezzel szemben Bane egy kiszámítottan cselekvő, hosszútávra tervező katona, aki bár ellenségének tekinti Batmant, tiszteli az emberi nemet és harcával a saját szemszögéből nézve az emberiség javát akarja szolgálni.

Csakhogy Bane egy maszkot hord a film közel három órája alatt, és mivel Tom Hardy így csakis a szemével tud játszani, ezért Heath Ledger nemcsak a tehetségével, de a bővebb eszköztárával is könnyedén elhappolja a koronát. Ráadásul Bane-nek nagyobb a füstje, mint a lángja: nem szerepel eleget a filmben ahhoz, hogy mély benyomást tegyen ránk, így gyakorlatilag az utolsó fél óráig várnunk kell, hogy igazán megismerhessük. Ez pedig nagy hiba, mert a Joker viszonylag gyors és sokkoló bemutatása a The Dark Knightban erőteljesebbre sikeredett.

A főgonosz tehát jó, noha messze sem lett akkora ikon. Ezt ki lehetne egyensúlyozni egy stabil tempójú forgatókönyvvel, de Nolan úgy gondolta, hogy az Eredetben látott sok és sebesen eldarált dialógus jót tesz majd a Batmannek is, így itt most több a nyers magyarázó szöveg és kevesebb a képpel elmesélt sztorielem. Az Eredetnek ez jól állt, de a Felemelkedés csak furcsán összecsapott érzetet kelt az emberben: nem rossz, de folyamatos koncentrációt igényel, és mivel bizonyos kulcsfontosságú dolgokra épp, hogy utalnak, míg más, jóval kevésbé hangsúlyos pontokat hosszan elnyújtanak, ezért még az állandó összpontosítás sem biztos, hogy segít mindent egyből megérteni. Hogy ez hiba-e, vagy csak Nolan új megközelítésének ára, kérdéses. Én utóbbira szavazok, de emiatt úgy vélem, hogy A sötét lovag összeszedettebb film.

Az utolsó pont, amire muszáj kitérni, a realitás. A sötét lovag: Felemelkedés tulajdonképpen a Batman Begins folytatása, olyan, mintha a The Dark Knight eseményei meg sem történtek volna. Persze a forgatókönyv sokat utal rájuk, de a film tónusa nyomokban sem emlékeztet Joker valósághű ámokfutására. Az ott látott terror hihető és jól felépített volt, ahogy az akciójeleneteknek és a halálnak is megvolt a maguk súlya. Itt viszont minden könnyedebb, képregényesebb, ami a Beginsre emlékeztet. Ugyan nem akarok konkrétumokba bocsátkozni, de muszáj kiemelnem, hogy ha több millió ember esik csapdába, akkor a kormány igenis cselekszik, és ezt nem lehet elintézni egy „de sakkban tartják őket” típusú odanyögéssel. A Felemelkedés ráadásul sokkal több komolytalan jelenetet tartalmaz, mint elődei: Bane és Batman második összecsapása konkrétan nevetséges, elmegy egy DC füzetben, de nem egy valódi világon alapuló filmben.

Ráadásul az egészen csak ront, hogy a filmben nincs vér. Nem úgy, ahogy A sötét lovagban, hogy a sérüléseket azért jelzik, csak nem ömlik a vörös festék, hanem a szó szoros értelmében nem sebesülnek meg a szereplők (leszámítva Wayne nedves homlokát). Hatalmas pofonok, sok-sok száguldó lövedék, és egy csepp vér nem sok, annyi sem hullik a földre. Most komolyan, ezt hogy gondolták a Warnernél? Ez egy felnőtteknek szóló akciófilm, tele felnőtteknek írt jelenetekkel, még szex is került bele! Erre a vér és a halál könnyed kitölőszósz lesz csupán? Na ne. Szívből remélem, hogy a Blu-rayen kicsit több erőszak lesz, mert ez így komolytalan.

Persze a filmnek sok jó tulajdonsága is van: a látvány csodálatos, a színészek egyszerűen pazarul játszanak, Macskanő nagyon jó adalék, a sztori pedig, ha tudjuk követni, kielégítő és hatásosan zár (még úgy is, hogy a Miranda-féle szál kissé nyögvenyelős). Bizony, az utolsó képkockák olyan felemelőek, hogy nincs még egy olyan képregényes mozi, aminek ennyire szeretnénk a befejezését. A baj ott van, hogy A sötét lovag egy kiváló bűnügyi akciófilm volt, aminek minden egyes pillanata hihető. Ez meg egy képregényfilm, ami kicsit csalódás a második felvonás után. Pontot nem akarok adni rá, inkább csak azt mondom, hogy nézzétek meg mindenképp, de ne szinkronosan, mert a magyar hangok kritikán aluliak sajnos.