Ahhoz, hogy megértsük a játékok és a művészet kapcsolatát, magát a művészetet kell meghatároznunk. Ez pedig közel lehetetlen feladat, mert olyan fogalomról beszélünk, ami megközelítési szempontok szerint írható csak körbe. Tág értelemben a művészet olyasvalami, ami segíti az egyén önkifejezését. Ez lehet egy festmény, egy szobor, egy dal, vagy egy vers – tök mindegy, csak legyen valami köze a gondolatainkhoz, érzéseinkhez. Hogy most ebbe hogy fér bele a német akcióművészet vagy a pár hete kitárgyalt Columbine középiskolában történt lövöldözést feldolgozó minijáték, csak a művészen múlik, amíg ugyanis szerinte művészet, amit csinál, addig el is kell fogadni annak.


Dear Esther: Egy sikeres művészi alkotás

Igen, ez így elég megfoghatatlan, de talán segít megérteni, ha előhúzok egy példát a kalapból. Pistikét elnyomják a suliban és úgy érzi, értéktelen az élete. Hogy találjon valami célt, festeni kezd, majd miután rájön, hogy ez megnyugtatja, a hobbija lassan szenvedéllyé válik. Minél többször nyomják Pistike fejét a vécébe a nagyok, annál erőszakosabb, sötétebb képeket fest. Végül beiratkozik egy művészeti egyetemre, lediplomázik, és gazdag festőművész lesz belőle, akinek értelmezhetetlen krikszkrakszjait dollármilliókért adják el az aukciósházak.

A művészet tehát könnyen válhat anyagias eszközzé, de a kiindulópontja mindig az önkifejezés. És ez az a pont, ahol a játékok és a művészet sehogy sem akar találkozni.

Mert hisz a játékok célja a szórakoztatás és a pénztermelés, ez az első kódsor megírásától kezdve így van. Egy olyan nagy játék készítése során, mint az Assassin’s Creed III, csak a legritkább esetben születnek döntések művészi megfontolásból. A legtöbb dizájnelem, technikai fejlesztés, vagy épp a nerfelés kizárólag azért jön létre, mert a projektet finanszírozó kiadó minél több embernek el szeretné adni a portékáját. A megacégek világában aligha akadnak kivételek, vagy ha mégis, akkor azok a cégek csak azért kísérletezhetnek, mert korábban annyi pénzt kerestek, hogy nincs, ki dirigáljon nekik – jó példa erre a Valve vagy a Rockstar Games.

Szokás az indie szférát összekeverni a tisztaszívű művészek gyülekezetével, és bár tény, hogy egy független fejlesztő nagyobb szabadságnak örvend, mint egy kiadói rabszolga, azért nem hiszem, hogy egy Super Meat Boy, vagy egy Minecraft komoly önkifejezési eszköz lenne. Ezekben az esetekben a szórakoztatás, nagy ritkán a nosztalgia a mozgatórugó.

Persze nem lenne igazságos a felsorolásból kihagyni a tényleg művészi játékokat. Ilyen a Graveyard című remek, vagy a Dear Esther. Ezek is hajthatnak hasznot (a Dear Esther hatalmas sikernek örvend), de legtöbbször nehéz őket játékként definiálni. Inkább virtuális performanszok, digitális kódba rejtett érzelemadagok.

A többi játékban tehát a művészetnek maximum segítő szerep jut. Egy grafikus kihasználhatja a szépérzékét egy-egy textúra vagy modell megalkotásakor. A pályatervező meríthet a gótika impozáns korszakának gyönyörű épületeiből. De egy AAA-kategóriás játék önmagában még nem lesz művészet, mert nincs mögötte semmi személyes mondanivaló. Maximum a sztorival lehet ezt az oldalt kiegészíteni, de akkor meg interaktív film lesz a végeredmény (mint a Heavy Rain).

A témával kapcsolatos vélemények persze megoszlanak. Sokak szerint a játékokba ölt munka már önmagában is művészet. Ti mit gondoltok, igazuk van?