Az egész buli hirtelen jött. A tévében látván azt, hogy jegyeket nyerhetünk én úgy gondoltam nem lehet rossz dolog. Ezt nem bántam ám meg. Az egész dolog ára mindössze, ha jól tudom körülbelül 3000 és 1500 forint között terjed, ebbe véve a nyugdíjas és a diák jegyeket is. Látván ezeket én szerintem a jegy nem drága, de ha ez ellenkezőleg lenne az sem lenne baj, hisz az egész kiállítás fantasztikus dolog.
A gyönyörű kocsik sok látogatót csaltak el a Budapesten található SYMA csarnokba, ahol még sok mást is szoktak rendezni. Mihelyst beléptem a csarnokba már tetszett az egész, mondván, mint kocsik kedvelője. E dolog még egy olyan pont, amiért nem lehet kihagyni, hisz az autókat sokan szeretik. Na de....belépve fantasztikus látvány volt, az első kocsi is, rögvest a bejárat előtt. Az autók és motorok is egyben tényleg oldtimerek voltak. A Galambos József közreműködésével készült Ford-t modell is fellelhető volt a bulin, avagy kiállításon. Emellett még volt ott motor, köztük BMW-k, robokók, a legjobb a Panni volt és megtalálható volt a legendás Harley-Davidson motor is. A járművek természetesen túlerőben voltak, de motorok is gyönyörködtették az embereket. Már mondtam, de azért még egy mondat erejéig a mocikról. Megpróbálom a márkákat felsorolni: BMW, Harley, Indián, Sax, Zündap, Ducati, Triumph, MZ, Csepel, Danuvia, Pannóni.. és még sokan mások. Mint mondtam a járművek túlerőben voltak. Nekem személyes véleményem szerint a katonai járművek tetszettek. Volt még tűzoltó autó is, na meg a sok régi autók, Rolls-Royce-k is. Az 1300-mas lada is megtalálható volt ott.




Röviden ennyi jut eszembe egy fárasztó nap után. Reméllem mindenkinek felhívtam a figyelmét erre a kiállításra és az érdekeltek el is látogatnak majd oda. De ami fontos: ez az egész csak és mindössze három napig tart, szóval tessék belehúzni!!