Fejlesztő: Codemasters
Kiadó: Codemasters
Hivatalos honlap: www.racedrivergrid.com



Maga a játék

Karrier mód

Kezdeném is a karrier móddal, melyben egy saját csapatot kell alakítanunk, azt képviselnünk a versenyeken és gyűjteni a szponzorpénzt. A leírtak alapján ez nem tűnik borzasztónak, azonban ha tényleg bepróbálkozunk, fel kell kötni a gatyát. A mód remekül visszaadja egy valódi autóversenyző problémáit. Vegyük a versenyt. Maga a verseny nem lenne nehéz, ha a játék nem egy félszimulátor lenne. De mivel hogy ez az, leselkednek ránk nehézségek, főleg a legnehezebb nehézségi-fokon. Karrierünk elején nevet kell adnunk magunknak. ezután néhány versenyt profin végig kell vinnünk, persze nyeréssel. Ezek után kezdődik el már ténylegesen a karrierünk, mert itt már csapatot is kell alakítanunk. Ezáltal ennek is kell név. Ami ezek lefolyásával történik (ha jól sejtem) a csapattárs kiválasztása. Ő evidens, hogy a mi csapatunkba fog harcolni a többiek ellen, és még pénzt is hoz, ha megfelelően választottuk ki. Ha nem megfelelő elsőnek a választás akkor sincs semmi baj, ugyanis a "csapatunk" menüpontba lépve, azonbelül a csapattárs" részben választhatunk magunknak egy új cimborát. Ezeket a a beállítások segítségével tehetjük meg.

A szponzorok is jó ötletnek bizonyulnak. Ők pénzt adnak ha megfelelően választjuk ki őket. E dolgot úgy tehetjük, ha a éppen használatban lévő verdánkra a szponzorok közül néhányat nevet kimatricázunk. Én ilyenkor mindig a legtutibb pénzadó nevét raktam ki. Természetesen a társunk is kap minden futam után támogatást. A játék közepétől szerencsére irdatlan sok pénz fog bejönni a szponzoroktól.

A versenymódok komolynak bizonyulnak, látván azt, hogy milyen sok van. Van itt minden amit csak eltudtok képzeni, kezdve a szupergyors "prototype".tól, a roncsderbiig. A versenymódok teljesen kielégítenek mindenkit. Mindegyiken részt fogunk venni a karrier utunkon is. Minden évad végén beköszönt a Le Mans, amit ha nem szívesen csinálunk végig,de legalább utána nagy a megnyert pénzösszeg. Hála, ezeket át is lehet lépni, de nem érdemes.

Egyrészt a régiók szerint is versenyzünk, ugyanis a csaknem kategóriához függően versenyzünk. A japán részben inkább driftversenyek kapnak helyet. minden verseny egy régióhoz tartozik, ami ugyancsak fokozza a játékos kedvét, ahhoz hogy játszon.

A pályák szempontjából is tökéletes a mű. Hisz rengeteg van. Minden nagyobb országba van pálya. Helyszínek rengeteg variációt rejtenek magában, ezért van (szerintem) száz pályánál is több.

Autókat nézve, azt kell hogy mondjam hogy elájultam, mikor megcsodáltam ,hogy mennyi van. Tuningolni sajnos nem lehet őket,de a sok autó ez kárpótolja mindezt. A grafikájuk csodálatos, mindig ott csillan meg rajta a napfény ahol kell.


Sima versenyek, (Race Day)

Ez tulajdonképpen magába foglalja azt, amit a karriermód nyújt. Hosszasan nem is beszélek róla, röviden annyi, hogy az autók ugyanúgy megvannak, mint karrierünk során, a pályák szintén. Itt lehet még állítani azt, hogy honnan rajtoljunk és egyéb dolgokat is.
Egy jó tipp, amit én szoktam használni: ha esetleg nem akarunk versenyezni vagy nem megy a pálya, ahol mennünk kéne, indítsunk el egy sima versenyt a pályával meg a kedvünk tartotta kocsival és gyakoroljunk rajta. Ez idő alatt szinte semmi buknivalónk nincs, max anni, hogy elvesztjük a versenyt vagy beüt a totálkár...



Játékelemek

A játék gazdálkodik számos olyan elemmel, mellyel még nem találkozhattunk. Vegyük a idő visszatekerést, mert ez a leginkább egyedi a gémben. Elbukott kanyar vagy esedékesen bármi után használatba vehető. Segítsége pusztán annyi, hogy hiba után nyomunk egy "back" gombot a kontrolleren, PC-n nemtudom mit, és megjelenik egy visszatekerés melyet megállíthatunk és, ahol ezt megtettük oda három bevillanás után visszatesz a szerkezet, aztán góó..Ehhez társul a szimpla visszatekerés,amit netalántán közbe vagy a körök végén nézhetünk meg. Hozzáteszem: a közbeni visszatekerés csak pár másodperces!!
A kameranézetek szokásosak, én leginkább belsőt szoktam használni, mert úgy az élvezetes.

Látványelemek

Ezek a fantasztikusak, mindezek tetőfokán a grafika. A kocsik megjelenítése gyönyörű, pont úgy, mint a tájé és egyebeké. Minden a helyén van. Nagyon nem is birok hozzáfűzni semmit, mert csak a dicséretet kaphatná.
A fizika szintúgy rendben, az autók szépen törnek karcolódnak füstöl a gumijuk is rendesen. A törések csak nehezítik munkánkat, mivel valóság alapján lett ez megcsinálva.



Összvélemény

A játék maga a mennyország, szinte minden klappol, a rendjén van. Én csak ajánlani tudom annak, aki szereti az autós játékokat és nem vonja be a kissé arcade stílust. Mindehhez persze jön a világi grafika, törések, karriermód.

Pro

+Grafikai megjelenítés
+Törések
+Valóban visszadja a versenyzési élményt

Kontra
- Kicsit "árkádos"
-Szemem szerint néhány bug
-Több zenével tarkíthatták volna a dolgot

Értékelés:

-Grafika: 98%
-Zene: 80%
-Játékélmény: 95%
Összérték: 91%