A csoport:

1. Uruguay 7 p
2. Mexikó 4 p
3. Dél-Afrika 4 p
4. Franciaország 1 p

Azt hiszem mondanom se kell, hogy ebben a csoportban a franciák leszereplése volt a megdöbbentő, legalábbis számomra mindenképp. A csapat rosszul játszott, ráadásul még viszályok is voltak a játékosok és az edző között, ezzel tovább rontva a helyzetet. Azt hiszem senki sem számított erre, azok után, hogy 4 éve még döntőt játszott a csapat (amit nagy-nagy sajnálatomra nem nyertek meg).
Elismerendő a házigazda dél-afrikaiak szereplése, bár nem jutottak tovább, azt hiszem a tisztes helytállás megvolt a részükről.
A két továbbjutó közül talán az uruguay-iakat tartom esélyesebbnek a továbbiakban, de azért Mexikót sem kell leírni.


B csoport:

1. Argentína 9 p
2. Dél-Korea 4 p
3. Görögország 3 p
4. Nigéria 1 p

A csoport legnagyobb ásza, és egyben a vb egyik esélyese is az argentin válogatott, amely száz százalékosan, mindhárom meccsét megnyerve jutott be a legjobb 16 közé. Diego Maradona együttese ráadásul elég gólerős is, az egyik legtöbb gólt szerezték a csoportkör alatt.
A másik továbbjutó Dél-Korea lett, amely alakulat a 2002-es vb-n alkotott maradandót, egészen az elődöntőig meneteltek akkor. Erre most talán kevesebb az esély, de azért nem szabad leírni őket sem, meglátjuk, hogy alakul.
A két kieső Görögország és Nigéria, akik még akár tovább is juthattak volna, ha tökéletesebb a csapat összhang, és nem hagynak ki óriási helyzeteket (főleg az afrikaiak).


A nyolcaddöntők párosítása:

Uruguay - Dél-Korea
Argentína - Mexikó


C csoport:

1. Egyesült Államok 5 p
2. Anglia 5 p
3. Szlovénia 4 p
4. Algéria 1 p


Ebben a csoportban is megtalálható egy, a végső győzelemre is esélyes gárda, az angol válogatott. Ehhez képest azért elég csalódást keltően kezdtek, az első két meccsükön mindössze a döntetlenre futotta az USA és Algéria ellen, és egyáltalán nem volt biztos, hogy továbbjutnak. Végül Szlovénia legyőzésével továbbjutottak, viszont a 16 között nagyon nehéz dolguk lesz, hiszen a német válogatott lesz a legyőzendő ellenfél, Fabio Capello-nak addigra össze kell raknia a csapatott, mert a három meccs alatt nyújtott teljesítményük nem valószínű, hogy elegendő lesz a negyeddöntőbe való kerüléshez.
Essen azért néhány szó a csoport győzteséről is, az Egyesült Államokról. Azt hiszem kisebb meglepetés az ő szereplésük, pláne, hogy első helyen jutottak tovább. Mindenesetre én a magam részéről örülök neki, nagyon szimpatikus egy csapat.
A két kieső Szlovénia és Algéria, előbbi az utolsó kör előtt még vezette a csoportot, de mivel kikaptak az angoloktól, és az amerikaik legyőzték Algériát, így sajnos kiestek.


D csoport:

1. Németország 6 p
2. Ghána 4 p
3. Ausztrália 4 p
4. Szerbia 3 p


A csoport győztese szintén egy favorit, a német válogatott lett. Az első meccsüket a papírformának megfelelően megnyerték Ausztrália ellen, viszont a második meccsen kikaptak a szerbektől, és ezzel veszélyessé vált a továbbjutás. Aztán viszont Ghána legyőzésével bebiztosították magukat a legjobb 16 között, és elsőként jutottak tovább. A folytatásban viszont ennél többre lesz szükség, Anglia ellen nem lesz könnyű dolguk.
A másik továbbjutó az egyik legerősebb (és egyben egyetlen továbbjutó) afrikai válogatott Ghána.
A két kieső Ausztrália és Szerbia, kettőjük közül is tovább mehetett volna bármelyik, nagyon szoros lett az eredmény.


A nyolcaddöntők párosítása:

USA - Ghána
Németország - Anglia


E csoport:

1. Hollandia 9 p
2. Japán 6 p
3. Dánia 3 p
4. Kamerun 0 p


Még egy 9 pontos, még egy esélyes a hollandok személyében, így lehetne jellemezni az E csoport győztesét. Csak aztán nehogy úgy járjanak, mint a 2008-as EB-n, amikor szintén százszázalékosan, nagyszerű játékkal jutottak tovább a csoportból, utána viszont rögtön kiestek.
A második továbbjutó, kisebb meglepetésre talán, Japán lett, akik a talán esélyesebb dánokat előzték meg, továbbjutásuk viszont megérdemelt, nagyon szépen játszottak. Dánia csak Kamerun ellen tudta azt hozni, ami elvárható, a hollandoktól még ki lehetett kapni, Japán ellen viszont képtelenek voltak kiharcolni a továbbjutást. Kicsit talán meglepő, hiszen a selejtezőben csoport elsők lettek, megelőzve a portugálokat, a svédeket, na meg minket.
Kamerun nagyon gyengén szerepelt, kiesésük nem meglepő, a BL győztes Eto'o sem tudott segíteni a csapaton.


F csoport:

1. Paraguay 5 p
2. Szlovákia 4 p
3. Új-Zéland 3 p
4. Olaszország 2 p


A franciák kiesése után itt az újabb döbbenet, a 2006-os VB másik döntőse és egyben győztese, az olasz válogatott is búcsúzni kényszerült, amire gondolom senki sem számított, még a legelvetemültebbek sem. De így van, egyszerűen képtelenek voltak nyerni, mindössze két döntetlenre futotta Paraguay és a jóval esélytelenebb Új-Zéland ellen, a szlovákok elleni vereség miatt pedig megpecsételődött a sorsuk.
Az új-zélandi válogatottat azt hiszem dicséret illeti a kiesés ellenére is, ugyanis egyszer sem kaptak ki (viszont nem is nyertek), a tisztes helytállás mindenképpen megvolt a részükről, és ugye még az olaszokat is megelőzték.
A két továbbjutó Paraguay és Szlovákia, akiknek azért nem lesz könnyű dolga a 16 között, nekik is be kell erősíteni.


A nyolcaddöntő párosítása:

Hollandia - Szlovákia
Paraguay - Japán


G csoport:

1. Brazília 7 p
2. Portugália 5 p
3. Elefántcsontpart 4 p
4. Észak-Korea 0 p


Újabb esélyes a brazilok személyében, akik magabiztosan, megnyerve a csoportot jutottak tovább. A második helyen Portugália, akik úgy tűnik a vb-re összekapták magukat, hiszen emlékezhetünk, hogy csak épphogy kijutottak. Elefántcsontpart búcsúzni kényszerült, egyszerűen nem tudtak megbirkózni a nagyokkal, kár értük. A másik kieső Észak-Korea, akik nem igazán tudtak érvényesülni, ráadásul ők szenvedték el az eddigi legnagyobb vereséget, 7-0-ra kaptak ki a portugáloktól.


H csoport:

1. Spanyolország 6 p
2. Chile 6 p
3. Svájc 4 p
4. Honduras 1 p


Végezetül a H csoportban is megtalálható egy esélyes, a 2 évvel ezelőtti EB győztes spanyol válogatott. Ehhez képest azért nem úgy kezdtek, ahogy az elvárható, ugyanis meglepő módon kikaptak Svájctól, és emiatt aztán nagyon bele kellett húzniuk. Honduras ellen hozták a kötelezőt, és Chilét is sikerült legyőzni, így aztán végülis az első helyen mentek tovább. Másodikként Chile is továbbment, ők a Svájciakkal voltak meccsben, akik a spanyolok legyőzése után esélyesek voltak a továbbjutásra, a Honduras elleni meccset viszont elszórakozták , így aztán elbúcsúztak.


A nyolcaddöntők párosítása:

Brazília - Chile
Spanyolország - Portugália


Ennyi lett volna, legközelebb a nyolcaddöntők után jelentkezem. Ha megengedtek még egy kérdést: ti kinek szurkoltok? Ami engem illet, az én személyes kedvenceim Hollandia, Németország, Anglia és Spanyolország.

U.i: itt van még egy kis muzsika is.