Az első rész után vegyes érzelmeim voltak, a második résztől mindenképp javulást vártam, amit végülis némileg megkaptam. A 2. rész ott folytatódik, ahol az előző abba maradt, vagyis nagyjából az a szitu, hogy a jenkik védik a gudalcanal-i Henderson repteret. A csata jelenetek ezúttal is remekül sikerültek, jól néztek ki, élvezetesek. Ám a szereplőkről ezúttal sem tudtunk meg sokkal többet, és továbbra sincs túl sok fogalmam, hogy ki az a (papíron) három főszereplő... Azért az tetszett, hogy most is volt néhány kellemes poén, beszólás (ezekből szerencsére a BoB-ben sem volt hiány).

Összegezve azt kell elmondanom, hogy bár a zene, a látvány, a csaták rendkívül jók, a szereplőkkel egyszerűen nem lehet azonosulni, és emiatt elég nagy a hiányérzetem. Jó ez, de valami hiányzik belőle. Azért még nem adom fel a reményt, van még hátra nyolc rész, addig még sok minden történhet.