Egy Rém Rendes Család:



Amerikai tévésorozat, amely egy Chicago-ban élő család mindennapjait mutatja be. A főszereplő Al Bundy, akinek fiatal korában nagyra törő álmai voltak, de végül egy szerencsétlen női cipő eladó lett belőle. Felesége Peggy, akinél rosszabbat nem is kívánhatna. Nem főz rá, nem takarít, és még a szexet is rákényszeríti. Ha ez nem volna elég, a sors megáldotta őt két gyerekkel is. Kelly, aki bár csinos, mégis olyan debil, hogy nincs párja, és Bud, akinek sosincs szerencséje a lányoknál. Fontosabb szerepük van még a szomszédoknak is, Marcy és Steve Rhodes (őt később Jefferson D’Arcy váltotta).

Al tehát az egész sorozat kulcsfigurája, és az ő nyomorúságos élete körül zajlik a sorozat. Egyik védjegye a „tévénéző póz”, vagyis amint a kanapén ül egyik kezében a távirányítót tartja, a másikat pedig a nadrágjába dugja. Gyakran emlékszik vissza a gimnáziumi évekre, amikor is focizott, és ezzel sokszor dicsekszik is (négy touchdown egy meccs alatt). Főszereplőhöz méltóan természetesen az ő poénjai a legnagyobbak, de azért a többiek is megtudják nevettetni az embert. Családját nem kifejezetten kedveli, főleg mivel sokszor megalázzák őt, de azért néha érződik rajta a szeretet, és próbál nekik kedveskedni ezzel-azzal. Mint minden férfiember, ő is imádja a fiatal, csinos lányokat, de megveti az asszonyokat és gyűlöli a kövér nőket. Intenzív láb, száj és testszaga időnként vicc tárgyává válik.

Peggy Al felesége, és őszerinte nyomorúságának legfőbb oka. Lusta egy nőszemély, nem igazán érdekli a családja gondjai, és nem hajlandó elvégezni semmilyen házimunkát. Kedvenc időtöltése, hogy a kedvenc talkshow-it nézi, miközben bonbont eszik, illetve szeret gátlástalanul költekezni mindenféle ruhára, fodrászra, stb.

Kelly a család lány tagja, a „buta szőke”. Humora jelentős részben az ostobasága megnyilvánulásaiból ered. Imád fiúzni, hajat szőkíteni és telefonálni. Állandó harcban áll öccsével, Buddal, akit sokszor megvet a lányokkal való kudarcai és a pubertáskori változásai miatt.

Bud a család fiú tagja. Igazi Casanovának képzeli magát, de sokszor bebizonyosodik, hogy nem az. Néha azért össze jön neki egy egyéjszakás kaland. Természetesen ő se nagyon kedveli nővérét, és ki is szokta őt osztani bugyutasága miatt.

Brúnó a család kutyája. Sokszor hallani, hogy éppen mit gondol családtagokról, ezzel általában megnevettetve a nézőket. Később kikerült a sorozatból (a forgatókönyv szerint elpusztult), őt egy másik kutya, Lucky váltotta, aki az ő reinkarnációja.

Lucky a spániel tehát Brúnó halála után került a családhoz, és az ő reinkarnációja.

Marcy Peggy legjobb barátnője, és Bundyék közvetlen szomszédja. Jómódú bankár, aki fiatal feleségként költözött be, de később kiderül róla egy-két bizarr dolog (szexuális élete és agressziója). Gyűlöli Alt, és ez kölcsönös is. Általában az előemberhez hasonlítja Alt, ő pedig a kis mellei miatt provokálja Marcyt, és csirkének hívja őt. Visszatérő poén, hogy kis haja, és alacsony mérete miatt sokszor kisfiúnak nézik őt.

Steve Marcy első férje, szintén bankár. Ő is felsőbbrendűnek tartja magát Bundyéknál, és ezt többször ki is nyilvánítja. Később azonban ő is leereszkedik az ő szintjükre, és megbarátkozik Al-el. Később kikerült a sorozatból, mivel nem akarta lekötni magát egy heti tévé sorozattal, és többet szeretett volna színészkedni. Idővel néhány alkalommal visszakerült, mint vendégszereplő.

Jefferson Marcy második férje, egy szépfiú, aki igazából csak a pénzéért ment hozzá. Gyakorlatilag Peggy férfi megfelelője. Al-el hamar barátságba kerül, aminek Marcy nem nagyon örül. Mielőtt férjhez ment hozzá, csalás miatt börtönben ült. Állítása szerint korábban a CIA ügynöke volt és ezzel magyarázza munkanélküliségét.

A sorozatban feltűnt több híresség is, többek közt Bubba Smith, Roy Jones Jr, Sugar Ray Leonard, Fergie, Milla Jovovich, Pamela Anderson, Tia Carrere, Matt LeBlanc, Denise Richards, stb. A sorozat halálért leginkább maga a Fox a felelős, mivel más időpontra rakták a sorozatot, ezzel drasztikusan lecsökkentve a nézettséget (14-ről 9 millióra), valamint sokkalta a gyártást végző stúdió 12. évad elkészítésére szánt összeget, így végül elkaszálták (érdekesség, hogy gyakorlatilag ez a sorozat tette híressé a stúdiót). Készült róla néhány adaptáció, illetve ötletként szolgált jó néhány produkciónak. Nálunk is készült, Egy Rém Rendes Család Budapesten címmel. Sajnos nem igazán volt sikeresnek nevezhető a sorozat, le is került ideiglenesen a TV2 műsoráról. Pár hónap múlva visszakerült aztán, de érezhetően nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

Szereplők:

Al Bundy (Ed O’Neil, magyar hangja Csuja Imre)
Peggy Bundy (Katey Sagal, magyar hangja Básti Juli és Kovács Nóra)
Kell Bundy (Christina Applegate, magyar hangja Zsigmond Tamara)
Bud Bundy (David Faustino, magyar hangja Halasi Dániel)
Marcy Rhodes/D’Arcy (Amanda Bearse, magyar hangja Götz Anna)
Steve Rhodes (David Garrison, magyar hangja Kálid Artúr)
Jefferson D’Arcy (Ted McGinley, magyar hangja Bodnár Zsolt)

Összegzés: egy tanulságos és rettentően vicces sorozat, ami szinte bárkinek ajánlható. Érdemes tehát beszereznetek, nem fogtok csalódni (ezenkívül megtekinthető mindennap 18:30-tól a Poén TV műsorán).


South Park:



Amerikai animációs sorozat, melyet Trey Parker és Matt Stone készít 1997 óta. A sorozat négy kisiskolás fiú (Stan Marsh, Kyle Broflovski, Eric Cartman és Kenny McCormick) kalandjait mutatja be. Bár animációs vígjátékról van szó, a sorozat kifejezetten felnőttek számára szól, a trágár szókimondások a végjegyévé is váltak. A Comedy Central legnézettebb műsora, eddig 188 epizódot, és 13. évadot élt meg, és a sikere töretlen. A 14. évad egyenlőre 2011-re van datálva, de tervben van a 15. évad is (nem csodálkoznék, ha ez a szám idővel tovább nőne). Magyarországon eredetileg az HBO-n sugározták, később a Cool TV-n, manapság pedig az MTV-n látható. A sorozat alapján készült egy egész estés film is South Park- Nagyobb, hosszabb és vágatlan címmel. Számos jelölést is kapott a sorozat, és ezek közül be is gyűjtött három Emmy-díjat. A sorozatra jellemző, hogy hírességeket, és más filmeket, sorozatokat is parodizálnak (pl. Star Trek, Star Wars, Family Guy, Knight Rider, satöbbi).
A hírességek listája is igen impozáns: Saddam Hussein, Paris Hilton, Russel Crowe, Barack Obama, George Bush, a KoRn, Bono, Phil Collins, stb.).
A későbbiekben fontosabb szerepűk lesz a mellékszereplőnek is, a srácok szüleinek, valamint a város lakosainak (pl. Séf bácsi, Mr. Garrison, Jimbo, Butters, Jimmy, Timmy, stb.).

A sorozatot az indulása óta rengeteg kritikával illetik és több botránnyal is szembe kellett már néznie, mivel olyan témákat is rendszeresen megjelenít, melyek széles körben vitathatóak vagy sokak számára tabunak számítanak. Ide tartozik többek közt a vulgáris beszéd, a különféle vallások és kultuszok parodizálása, a politikai problémák, a hátrányos megkülönböztetés, a globális felmelegedés, a szexualitás (ezen belül például a szexuális felvilágosítás vagy melegek jogai) és a cenzúra kérdése. Emellett a sorozat készítői gyakran tüntetnek fel előnytelen színben híres embereket, közszereplőket, zenészeket és színészeket is. A legtöbb kritika talán az epizódok nyelvezetét éri. A szarral nem szabad szarozni című részben összesen 162 alkalommal hallható cenzúrázatlanul a „szar” szó, a Jesse Jackson segedelmével című részben a „nigger” szó szerepel, összesen több mint 40 alkalommal. A South Park – Nagyobb, hosszabb és vágatlan mozifilm 2002-ben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legtrágárabb animációs film, összesen 399 db káromkodással (ebből a „fuck” szó 146 alkalommal hangzik el).
Tehát vannak vitatható dolgok, de egyes részek szvsz még tanulságosnak is mondhatóak. Összességében szintén egy roppant vicces sorozatról van szó, bár valóban néha elszalad a ló. Fogyasztása ajánlott, amennyiben nincsenek különösebb aggályaink.

Szereplők:

Eric Cartman (magyar hangja Csöre Gábor)
Stan Marsh (magyar hangja Bozsó Péter)
Kyle Broflovski (magyar hangja Dolmány Attila)
Kenny McCormick (magyar hangja Markovits Tamás)
Séf bácsi (Harsányi Gábor)
Mr. Garrison (Józsa Imre)
Jimbo (Kerekes József)
Randy Marsh (Viczián Ottó)
Butters (Minárovits Péter)


Ennyi lett volna a lényeg. Persze vannak még számomra kedves sorozatok, de eme két alkotás a legkedvesebb a szívemnek, ezért írtam most csak róluk.

U.i: sajnálom, hogy mostanában nem volt éppen aktív, ennek több oka is volt. Elsősorban az időhiány, valamint a netem érdekes viselkedése, illetve a napokban sikerült összeszednem egy szép kis influenzát, ami teljesen kidöntött. Ezáltal most úgy néz ki lesz egy szabad hetem ( ), így lesz időm, hogy írjak és közzé tegyek majd egy-két cikket (oldalsávban megtaláljátok mi vár majd rátok). Szóval érdemes lesz figyelni a blogot.

Még valami: kedden érkezik meg a Resident Evil 5, amennyiben a futár nem téved el Alig várom már