Valahol ott hagytam abba az útibeszámolót, hogy pénteken egy fárasztó, ám tartalmas nap után beájultam az ágyba. A szombat újabb izgalmakat tartogatott, így a reggeli fürdő és a früstök (gazdag és laktató; Némethon a vegetáriánusok paradicsoma, mert a halomban álló kolbász és sonka mellett rengeteg zöldséget esznek és – főleg francia és holland – sajtokat is) megcéloztuk a helyi konferenciaközpontot. Itt rendezték meg ugyanis a Role Play Convention 2008 nevű rendezvényt, ahol – ez volt a dolog lényege – az Ascaron is kiállította a Sacred 2-t, ráadásul az új, 16 fős kooperatív mód „éles” (bár pre-beta) tesztelését is megejtették egy füst alatt.

Ám amikor beléptünk a hatalmas épületbe, egy időre elfelejtettük házigazdáinkat. Körülöttünk ugyanis lovagok, barbárok, elfek, mágusok hemzsegtek, bár hozzáteszem, a tökéletes kosztümök mellett volt néhány igénytelen is, mert hogy néz már ki egy barbár szemüvegben, vagy egy fényes mellvértű és sisakú, vállán pallost egyensúlyozó lovag, aki deréktól lefelé farmeros-dorkós germán siheder?! A standok egyik fele az aktuális játékokat mutatta be (sajnos hiába volt kiállítva a Conan, nem futott – viszont a két bőrruhás hostess-amazon lélegzetelállító volt), a másik felében ruhákat, fegyvereket, „varázsitalokat”, és játékokat, könyveket, egyéb médiákat árultak. Elképesztően színes forgatag volt, az ember csak kapkodta a fejét a látnivalók miatt – leforgattam némi anyagot, remélem, sikerül összehoznunk belőle valami használható matériát, ami visszaadja picit a hangulatot.

Az Ascaron kiemelt helyet bérelt, egy magas dobogón izzott 16 Dell PC és laptop (utóbbiakhoz is egér-billentyű volt csatlakoztatva), megfelelő Dell monitorokkal. Persze ez nem a német kiadó és stúdió gazdagságáról, annál inkább jó üzleti szelleméről árulkodik, ugyanis sikerült megnyerniük főszponzornak a Dellt, így a játék fejlesztése is ilyen erőműveken zajlott (és ezzel a srácok elmondása szerint durva mértékben lecsökkent a fejlesztési idő), a munkaállomásokat, szervereket, monitorokat mind az amerikai cég biztosította. Jómagam rögtön lecsaptam az egyik gépre, és nekifeküdtem a nyúzásnak. A tapasztalatokról majd hivatalos helyen, annyit azonban elárulok, hogy beleszerettem a cuccba: gyönyörű látvány, ugyanaz a kissé kajla, de egyedi hangulat, ami az első részt jellemezte, és okos fejlesztői döntések: régi Sacred-játékosként egy pillanatnyi zavart sem okozott a használatba vétel, az áttervezett vagy új elemek is logikusak, kézre állóak, adják magukat. A 16 fős koop remek, ki-ki ízlése szerint eshet neki a szörnyeknek és kalandozásnak (PvE), vagy a többi játékosnak (PvP). Ráadásul annak ellenére, hogy mint említettem, ez egy béta előtti verzió, elég stabil volt a cucc, egy-két lefagyástól eltekintve, de ez ugye jobb helyeken is előfordul.

Délután kissé szabadabb volt a pálya, körülnéztem picit Münsterben, a „biciklik fővárosában”, ahogy magukat hívják – de ugye erről már szóltam az előző bejegyzésemben. A város valami elképesztően kellemes, ráadásul fiatalosan él és lüktet; be kell valljam, abszolút el tudnám ott képzelni az életet. Csak egy példa: van egy mellékág a város közepén, mely egykor kikötő lehetett, áll még a daru és a raktárak, ám ezek jó részét már átalakították boltokká, vendéglátóhelyekké, és hasonló köz- és közösségi „bázissá”, megfűszerezve némi modern hangulattal és látványelemekkel. Ugyanez jellemzi a régi belvárost: százéves templomok, smaragdzöld, ápolt parkok, csodás fasorok, és mindenfelé vendéglők, presszók és „dönerek”. Utóbbit meg kell magyaráznom: ezek a török étkezők, amelyek szinte minden sarkon, utcában megtalálhatók, a hosszabb utcákban kettő-három is. Mind Münsterben, mind Kölnben ilyen helyen ebédeltem, ugyanis nekem is terem ott kaja a kebab és hasonló húsneműk mellett, például a falafel (csicseriborsó fasírt), melyhez szénakazalnyi káposzta- és vegyes salátát, plusz jó adag mártást adnak), ami egy adag friss sültkrumplival és kólával 6-8 euróból kijön, plusz tényleg finom és laktató. Egyébként nem veszélyesek az árak, egy kapucsínó 2 euró körül van, egy gombóc fagyi 0,8, ki lehet bírni valahogy...

Este kilenckor kezdődött az „After Party”, azaz az újságíróknak rendezett buli a Heaven nevű, igen felkapott helyen. Ez az említett volt kikötőben áll, valaha maga is raktárféle lehetett; nagy belmagasságú, de vitorlavászonból van húzva egy álmennyezet (felette szellőzőrendszerrel, így annak ellenére, hogy állandóan zsúfolt a hely, és szabad a bagózás, kibírható a levegő, és nem annyira zavaró a füst), és a falakat is vásznak borítják. A nyers fát utánzó asztalok ugyancsak gyalulatlan deszkából ácsolt dobogón állnak, rajtuk egy- és ötkarú sárgaréz tartókban gyertyák lobognak. Amikor beléptem, épp tálalták a svédasztalos vacsorát: egy kalózkapitány a tenyerén egyensúlyozott egy finomságokkal megrakott Rembrandt-képet – ez volt ugyanis a tálca, díszes képkeret övezte a fémplatnit. Éjjel egyig korlátlan ital- és ételfogyasztásra szólt a belépőnk, így a hangulat hamar emelkedett. Én benyomtam pár sört, és éjfél körül távoztam, akkor kezdődött ugyanis a diszkógömbös tuc-tuc zene, és gyakorlatilag mozdulni nem lehetett a tömegben. Még egy kis hangulatkép Münsterhez: mivel a szálló negyedórányi gyalogútra volt a dizsitől, vittem magammal egy sört az útra. Sokan jöttek szembe velem, férfiak, nők, minden második-harmadik kezében folyékony kenyér, és amikor meglátták a nálam lévő matériát, rám mosolyogtak, magasra emelték az üveget, és hangos "proszit" kiáltással üdvözöltek. Hát, így is lehet élni…

A következő, utolsó bejegyzés már a hazaútról szól, e sorokat a frankfurti reptér várójában gépeltem le, várva a budapesti járatra. Viszlát otthon!