Versenyjáték rajongóként az utóbbi években szomorúan figyeltem a Need for Speed-széria hanyatlását amely közvetlenül a Most Wanted után kezdődött és a tavalyi év nevetségesen rossz Undercoverjéban csúcsosodott ki. A sorozat ekkor az én szememben már halott volt, így közömbösen fogadtam a SHIFT bejelentését, és nem is nagyon érdekelt mi lesz idén, de aztán ahogy jöttek az első információk majd a játékmenet-videók rájöttem, hogy az új fejlesztők, a Slightly Mad Studios, nem csak egy újabb fércmunkát készítenek pénzszerzés céljából és végül nem is csalódtam bennük.
Az új fejlesztői gárda tagjai korábban olyan PC-s sikercímeken dolgoztak mint GTR 2 és a GT Legends, így nincs semmi meglepetés abban, hogy a kezelés leginkább ezen játékokat idézi, persze jóval könnyebb megzabolázni a járgányokat (értsd: sok a segédlet) és a benzin fogyasztása valamint a gumik kopására sem kell figyelni, de azért nem is könnyű a SHIFT. Minden kanyarban oda kell figyelni milyen gyorsan megyünk, hogy megfelelő helyen fékeztünk-e és hogy rajta vagyunk a helyes íven (ebben segít egy jól látható vonal, de ezt nehezítésképpen ki lehet kapcsolni), valamint az is fontos tényezőn milyen kocsi volánja mögött ülünk, ugyanis mindegyik érezhetően másképp viselkedik. Egy Camaró például nem szereti az éles kanyarokat (és ami azt illeti semmilyen kanyart), de az egyenesekben olyan mint a villám, ellenben egy Slylviával ugyanazokat fordulókat akár kilincsel előre is be lehet venni viszont nem olyan gyors így érdemes kísérletezni melyik kocsi passzol igazán a stílusunkhoz.
A mesterséges intelligencia:
Bármilyen játékról is legyen szó, nagy szerepet játszik a mesterséges intelligencia, hiszen ez adja az élmény legnagyobb részét, elvégre hiába vannak rendben a játékmechanizmusok, ha úgy érzi az ember, hogy agyatlan zombikkal játszik. A NFS-széria legutóbbi része azonban ezen a téren sajnos nem igazán csillogott, tekintve, hogy olyan hajmeresztő különbségekkel lehette megverni az ellenfeleinket, hogy már rosszul éreztem maga miatta, na de szerencsére a SHIFT-ben ilyen már nincs. A legtöbb pilóta ugyanis megtesz mindent ami tőle telik, hogy a pódium tetején vagy legalábbis annak valamelyik fokán végezzen, s ennek céljából nem csak velünk de egymással is ölre mennek egy jobb pozícióért, ez a harc pedig gyakran kicsúszásokat és borulásokat eredményez, ami plusz élményekkel szolgál. Nincs is annál jobb mint második helyen autózni és látni, hogy az utolsó kanyarban egy hiba után a nagy rivális autója felszántja a sóder ágyat, és ezzel elveszíti a versenyt.
A pontrendszer:
Tudni kell rólam, hogy imádom az achievementeket, a SHIFT pedig nagyon szemét módon rájátszik erre a „függőségemre.” A versenyek közben ugyanis csillagokat lehet gyűjteni, valamint mellékküldetéseket lehet teljesíteni, de még egy pontrendszer is van.
A csillagokat a minél jobb helyezését (három csillag jár az első helyért) és mellékküldetésekért kapjuk, a pontokat pedig gyakorlatilag minden apróságért; ha a helyes íven maradunk, ha szélárnyékba kerülünk, ha tisztán vagy szemétmódon előzzük meg az ellenfelünket. Ezek a pontok pedig két kategóriába rendeződnek: agresszív és precíz, csak az a baj, hogy ez semmilyen mértékben nem befolyásolja a játékmenetet. Mindegy, hogy milyen precízek vagy szemetek vagyunk ugyanúgy lesznek akik verseny közben udvariasan maguk elé engednek és ugyanúgy lesz aki mindenáron le akar majd szorítani minket. De ettől eltekintve nagyon szeretem, mert okot ad arra, hogy visszamenjek megint megcsinálni egy versenyt, hogy megszerezzem az xy plecsnit, és ugyanez vonatkozik a mellékküldetésekre is, ám itt már nehezebb dolgom van, hiszen némelyik követelmény lehetetlen. Egyszerűen nem lehet kicsúszás és koccanás nélkül végig menni a Zöld poklon úgy, hogy meg is nyerjem a futamot...
A grafika és hangok:
Ha van kategória melyben a Need for Speed széria évről-évre stabilan jó teljesítményt nyújt az mindenképpen a grafika illetve a hangok -- és ez idén sincs másképp.
A valódi pályák kidolgozottsága –különösen Spa Francorchampsé -- nagyon szépre sikerült, de a képzeletbeli aszfaltcsíkok sem panaszkodhatnak, és plusz pacsi a készítőknek, hogy rengeteg apró dologgal színesítették a futamokat. A lelátókon zászlólengető rajongókat látni, a futamok elején fodrozódik a levegő a meleg miatt, fotósok még egy utolsó képet készítenek az indulás előtt, a technikusok ellenőrzik a kocsit, szűk gatyás hoszteszlányok szaladgálnak, az égen helikopterek meg hőlégballonok kísérik figyelemmel a futamot, a pálya szélén pedig daruk, és egyéb gépek álldogálnak némán egyszóval csodás az egész.
A játékban található 65 járgány pedig ahogy az elvárható precízen van lemodellezve, és ez alatt nem csak a külsőt értem, hanem a belsőt is, hiszen öt év könyörgés után visszatért a belsőnézet, amit egyébként a játék fő attrakciójának is nevezhetjük, hiszen amellett, hogy csodálatosan és részlet gazdagon van kidolgozva mindegyik műszerfal, még szét is nézhetünk és ilyen azt hiszem még nem volt egyik hasonló játékban sem. Igaz ezt a funkció versenyközben öngyilkosság használni a gombkiosztás miatt, de az hogy egy erős fékezések, vagy kigyorsítások során a kamera előre hátra mozog, ezzel érzékeltetve a gravitációs erőket elősegíti azt, hogy igazi versenypilótának érezzük magunkat, ehhez az érzéshez pedig a hangok is hozzájárulnak melyek tekintetében az EA hangmérnökei megint túltettek magukon. Minden apró zörejt hallani lehet az utolsó csavaroktól kezdve a valót kattanásán át a hengerek észvesztő dübörgéséig, így nem is csoda, hogy a versenyek zenei álfestése alapból ki van kapcsolva, és a drfit közben is csak fél gőzzel hallható, hiszen vétek volna elnyomni holmi pop zenével a motorok isteni koncertjét.
A fizika:
Jó pár óra, és kitudja hány száz kilométer után kijelenthetem, hogy SHIFT játékmente a széria talán legjobbja, hiszen végre eltalálták a tökéletes egyensúlyt az arcade és szimulátor kezelés között, ám mint minden játék ez sem tökéletes és ezúttal a fizikai rendszer a gyengepont. A Physix ugyanis túl gyakran csinál furcsa dolgokat, gondolok itt arra, hogy akár 30 kilométer per óránál is fel lehet öklelni az előttünk lévő kocsik, de olyan is előfordult, hogy a kocsi pattogni kezdett, illetve a sóderágyak is problémásak egy kicsit.
Ezek habár nem olyan hibák amik játszhatatlanná teszi a játékot, de roppant zavaróak tudnak lenni, így nagyon remélem, hogy a következő frissítés ezeket a hibákat orvosolja.
A zenei összeállítás:
Részben azért is szeretem az NFS-szériát mert nagy jó zenéket tudnak összeválogatni a fejlesztők. Az Underground első és második résznek felhozatala benne a Queens of the Stone Age-el és a Lostprophets-szel például nagyon jó volt, beleillett abba a világa, de úgy látszik a komolyabb stílusra váltást a dall lista nagyon megsínylette.
Nem viccelek nagyon rossz lett a mostani összeállítás (MSTRKRFT- Ezek kik?) és nem is hibáztatom a fejlesztőket, hogy verseny közben, de még a menükben is kikapcsolták a zenét.
A mesterséges intelligencia:
Bármilyen játékról is legyen szó, nagy szerepet játszik a mesterséges intelligencia, hiszen ez adja az élmény legnagyobb részét, elvégre hiába vannak rendben a játékmechanizmusok, ha úgy érzi az ember, hogy agyatlan zombikkal játszik. A NFS-széria legutóbbi része azonban ezen a téren sajnos nem igazán csillogott, tekintve, hogy olyan hajmeresztő különbségekkel lehette megverni az ellenfeleinket, hogy már rosszul éreztem maga miatta, na de szerencsére a SHIFT-ben ilyen már nincs. A legtöbb pilóta ugyanis megtesz mindent ami tőle telik, hogy a pódium tetején vagy legalábbis annak valamelyik fokán végezzen, s ennek céljából nem csak velünk de egymással is ölre mennek egy jobb pozícióért, ez a harc pedig gyakran kicsúszásokat és borulásokat eredményez, ami plusz élményekkel szolgál. Nincs is annál jobb mint második helyen autózni és látni, hogy az utolsó kanyarban egy hiba után a nagy rivális autója felszántja a sóder ágyat, és ezzel elveszíti a versenyt.
A pontrendszer:
Tudni kell rólam, hogy imádom az achievementeket, a SHIFT pedig nagyon szemét módon rájátszik erre a „függőségemre.” A versenyek közben ugyanis csillagokat lehet gyűjteni, valamint mellékküldetéseket lehet teljesíteni, de még egy pontrendszer is van.
A csillagokat a minél jobb helyezését (három csillag jár az első helyért) és mellékküldetésekért kapjuk, a pontokat pedig gyakorlatilag minden apróságért; ha a helyes íven maradunk, ha szélárnyékba kerülünk, ha tisztán vagy szemétmódon előzzük meg az ellenfelünket. Ezek a pontok pedig két kategóriába rendeződnek: agresszív és precíz, csak az a baj, hogy ez semmilyen mértékben nem befolyásolja a játékmenetet. Mindegy, hogy milyen precízek vagy szemetek vagyunk ugyanúgy lesznek akik verseny közben udvariasan maguk elé engednek és ugyanúgy lesz aki mindenáron le akar majd szorítani minket. De ettől eltekintve nagyon szeretem, mert okot ad arra, hogy visszamenjek megint megcsinálni egy versenyt, hogy megszerezzem az xy plecsnit, és ugyanez vonatkozik a mellékküldetésekre is, ám itt már nehezebb dolgom van, hiszen némelyik követelmény lehetetlen. Egyszerűen nem lehet kicsúszás és koccanás nélkül végig menni a Zöld poklon úgy, hogy meg is nyerjem a futamot...
A grafika és hangok:
Ha van kategória melyben a Need for Speed széria évről-évre stabilan jó teljesítményt nyújt az mindenképpen a grafika illetve a hangok -- és ez idén sincs másképp.
A valódi pályák kidolgozottsága –különösen Spa Francorchampsé -- nagyon szépre sikerült, de a képzeletbeli aszfaltcsíkok sem panaszkodhatnak, és plusz pacsi a készítőknek, hogy rengeteg apró dologgal színesítették a futamokat. A lelátókon zászlólengető rajongókat látni, a futamok elején fodrozódik a levegő a meleg miatt, fotósok még egy utolsó képet készítenek az indulás előtt, a technikusok ellenőrzik a kocsit, szűk gatyás hoszteszlányok szaladgálnak, az égen helikopterek meg hőlégballonok kísérik figyelemmel a futamot, a pálya szélén pedig daruk, és egyéb gépek álldogálnak némán egyszóval csodás az egész.
A játékban található 65 járgány pedig ahogy az elvárható precízen van lemodellezve, és ez alatt nem csak a külsőt értem, hanem a belsőt is, hiszen öt év könyörgés után visszatért a belsőnézet, amit egyébként a játék fő attrakciójának is nevezhetjük, hiszen amellett, hogy csodálatosan és részlet gazdagon van kidolgozva mindegyik műszerfal, még szét is nézhetünk és ilyen azt hiszem még nem volt egyik hasonló játékban sem. Igaz ezt a funkció versenyközben öngyilkosság használni a gombkiosztás miatt, de az hogy egy erős fékezések, vagy kigyorsítások során a kamera előre hátra mozog, ezzel érzékeltetve a gravitációs erőket elősegíti azt, hogy igazi versenypilótának érezzük magunkat, ehhez az érzéshez pedig a hangok is hozzájárulnak melyek tekintetében az EA hangmérnökei megint túltettek magukon. Minden apró zörejt hallani lehet az utolsó csavaroktól kezdve a valót kattanásán át a hengerek észvesztő dübörgéséig, így nem is csoda, hogy a versenyek zenei álfestése alapból ki van kapcsolva, és a drfit közben is csak fél gőzzel hallható, hiszen vétek volna elnyomni holmi pop zenével a motorok isteni koncertjét.
A fizika:
Jó pár óra, és kitudja hány száz kilométer után kijelenthetem, hogy SHIFT játékmente a széria talán legjobbja, hiszen végre eltalálták a tökéletes egyensúlyt az arcade és szimulátor kezelés között, ám mint minden játék ez sem tökéletes és ezúttal a fizikai rendszer a gyengepont. A Physix ugyanis túl gyakran csinál furcsa dolgokat, gondolok itt arra, hogy akár 30 kilométer per óránál is fel lehet öklelni az előttünk lévő kocsik, de olyan is előfordult, hogy a kocsi pattogni kezdett, illetve a sóderágyak is problémásak egy kicsit.
Ezek habár nem olyan hibák amik játszhatatlanná teszi a játékot, de roppant zavaróak tudnak lenni, így nagyon remélem, hogy a következő frissítés ezeket a hibákat orvosolja.
A zenei összeállítás:
Részben azért is szeretem az NFS-szériát mert nagy jó zenéket tudnak összeválogatni a fejlesztők. Az Underground első és második résznek felhozatala benne a Queens of the Stone Age-el és a Lostprophets-szel például nagyon jó volt, beleillett abba a világa, de úgy látszik a komolyabb stílusra váltást a dall lista nagyon megsínylette.
Nem viccelek nagyon rossz lett a mostani összeállítás (MSTRKRFT- Ezek kik?) és nem is hibáztatom a fejlesztőket, hogy verseny közben, de még a menükben is kikapcsolták a zenét.
Hölgyeim és uraim visszatért az NFS-széria, sikerült helyre állítani a sorozat megkopott fényét! Azonban biztos vannak még kételkedők akik az elmúlt évek csalódásai után szkeptikusan állnak a dologhoz. Nekik azt mondom, hogy próbálják ki a SHIFT demóját, játszanak vele pár órát, és ne csak a videók meg képek alapján ítéljenek, mert garantálom, hogy meg fogtok lepődni milyen jó munkát végzett a Slightly Mad Studios.
Most ugyan így vagyok a Dirt 2-vel.Ott már a lakókocsiban szaggat viszont a grafika levétele után már jobb a helyzet.Maga a verseny megy csak azok a fránya betöltő képernyők meg a gyors mozgások a kamerával az problémáznak.
A PS borzalmas volt
A Shift meg nekem nagyon nem jött be, nem adja vissza a Need for Speed hangulatot. Valóban olyan, mint a GRID, bár nekem az se tetszett igazából. Szerény személyem már csak ilyen válogatós. Olyan 82%-ot adnék a SHIFT-nek, és bízok benne, hogy jövőre összekapja magát az EA, mert a FIFA is csalódás volt.
Azzal meg én se értek egyet, hogy a HP2 óta nem volt jó NFS. Ezt persze általában azok mondják, akik azon és az az előtti részeken nőttek fel (ez persze nem baj). De én azért a kicsit későbbi generációhoz tartozom, az NFSU volt az első, amivel játszottam (később azért megvolt a HP2 is és valamelyik korábbi rész is, arra már nem emlékszem). Szerintem a Most Wanted volt az egyik legjobb, de az NFSU2 se volt rossz. A Carbon-nal se volt különösebb gondom, pedig már azt is nagyon szidták. Pro Street már kicsit gyengébb lett, de ebben is voltak jó dolgok (a gyorsulás pl. kifejezetten tetszett). Az Undercover meg már tényleg pocsék volt, szóval ideje volt váltani. A Shift azért valamit javított a helyzeten, bár tény, hogy nem mindenkinek jön be. A következő rész, amit a Criterion Games fejleszt már talán jobban bejön a népnek.