Körülbelül egy fél évvel ezelőtt botlottam bele a Rescue Me-be és már az első rész után tudtam, hogy szeretni fogom ezt a sorozatot, ez a vélemény pedig a második évad megtekintése után se változott, de aztán jött a harmadik, a negyedik, s mostanra már azt kívánom, bárcsak vége lenne Tommy Gavin szenvedésének.
A probléma az, hogy az első két évad olyan magasra helyezte azt a bizonyos lécet, hogy az eddigi évadoknak nem sikerült megugrania azt, és jelenleg úgy tűnik, hogy nem is fog sikerülni. A kezdetekben a barátság, a család, a függőség és a bátorság témakörét oly érdekesen és szókimondóan boncolgató sorozat, mára csak a Sheila és Janet között őrlődő Tommy történetévé degradálódott, ami sajnos nem igazán köt le.
Maga az évad egyébként elég érdekesen kezdődött: a karakteridegen dolgok és a logikátlan sztori álomszerűvé tette az első pár részt. Sokan meg is voltak győződve arról, hogy Tommy még mindig kómában van, de pár rész után rá kellett jönnünk, hogy ezzel kell beérnünk. Megint előkerült az elmaradhatatlan alkoholizmus, amely felett ideiglenesen győzelmet aratott a teljes Gavin család. Továbbá Sheilát sem úsztuk meg, illetve bekerült a képbe Tommy pokol látomása, majd az üdvözülés után folytatott küzdelem elkezdődött, amit aztán az évad végéig el is dugtak előlünk. Az igazán érdekes sztorit így furcsa mód leginkább a mellékszereplőknek köszönhetjük; Damien tűzoltóvá válása, a ház bezárása, Lou orvosi gondjai, és a rákos tűzoltó esete, mind-mind túlszárnyalta Tommy kálváriáját. Sajnos.
Jó hír azonban, hogy a karakterek változatlanok maradtak, a finoman adagolt fekete humor szintén megmaradt, és a színészek is hozták a kötelezőt, csak az a fránya átívelő sztori az, ami defektes. Évről évre egyre silányabb, s most a hatodik etap végén elértük a mélypontot, ahonnan már tényleg csak javulni lehet. Jövő nyáron meglátjuk sikerül-e...
