Üdv a csapatban!
A játék -- és egyben a sorozat -- főszereplője Sam Fisher aki miután számtalan küldetést teljesített a CIA és a SEAL kötelékében letette a lantot és évekig nem is volt aktív, ám az Egyesült Államoknak ismét szükség van a szolgálatára. A NSA ugyanis nyomozást indított két Grúziában eltűnt CIA ügynök után. Samet ezért újraaktiválják a NSA frissen alapult alosztályának, a Third Echelon a tagjaként, ellátják a kellő felszereléssel és James Bondhoz hasonlóan biztosítják számára, hogy következmények nélkül gyilkolhasson (Fifth Freedom), azzal kitétellel, hogy ha lebukik nincs ki megmentse, teljesen magára van utalva. Sam azonban egy igazi magányos farkas aki akkor csillog igazán mikor egyedül dolgozik így ideális Splinter Cell ügynök. Az első küldetése remekül is megy, gond nélkül találja meg a két eltűnt ügynököt, egy probléma van csak: mindketten halottak, a bőr alatti implantátumaikat pedig egy orosz, Vyacheslav Grinko nevű fickó eltávolította. A forró nyomot követve Samet a grúz honvédelmi minisztériumba küldik ahol kiderül, hogy a grúzok titokban a szomszédos Azerbajdzsán megszállására készülnek az olajkészletei miatt. A NATO és az USA az információk fényében közbeavatkozik mely kiváltotta Grúzia informatikai ellentámadását ami komoly károkat okozott az állomokban, illetve egy atomfegyvert is elrejtettek, tehát egy lépésnyire kerültünk a harmadik világháború kirobbanásához. Persze mindez nem az első küldetéstől nyilvánvaló előttünk, csak szépen lassan bontakozik ki a történet az apró információkból melyeket e-mailekből, lehallgatott beszélgetésekből és feltört számítógépekből szerzünk meg. És pontosan emiatt nagyszerű a sztori, hiszen nem rágnak a szánkba semmit, nincsenek mindent elmagyarázó átvezető videók minden fontos -- és kevésbé fontos esemény-- játék közben derül ki és abszolút rajtunk múlik mennyire akarunk elmerülni ebben a történetben.
Egy szellem árnyéka
A küldetéseink első és legfontosabb követelménye, hogy senki se vegyen észre, és hogy ezt elérjük türelmem kell, mégpedig sok, főleg abban az esetben, ha az ember nonstop akcióhoz van szokva. Egy Call of Duty és társai után kis túlzással kínszenvedés árnyékról árnyékra osonva egyenként kiszedegetni az őröket, de ezen túl lehet lépni, a holt pont után pedig egy nagyszerűen kidolgozott érezhetően profik által összerakott játékmenet tárul élénk -- igaz egy kis frusztráció elkerülhetetlen. A türelem mellett ugyanis jó memória is kell, megjegyezni az NPC-k mozgását, hiszen a játékmenet nagy részét azzal töltjük, hogy egy sarokban guggolva várjuk, figyeljük az örök következő lépését majd lecsapunk, de ha rossz az időzítés -- és garantáltan lesz jó sok ilyen alkalom -- jön a quick load, mindaddig amíg nem sikerül. A legnagyobb barátunk és fegyverünk éppen ezért a sötétség, de jó hasznát vesszük még az éjjellátó szemüvegnek, a zárfeltörőnek és az optikai kábelnek mellyel az ajtók alatt tudunk bekukucskálni. A lőfegyverek azonban – részben a pontatlanságuk, részben az NSA megkötései, részben pedig a játékstílus miatt -- csak a másodhegedűs szerepét töltik be, meg egyébként is nem azon van hangsúly mennyire jól tudunk célozni hanem azon mennyire tudjuk kihasználni a környezeti adottságokat és saját képességinget. Fisher különleges kiképzésének hála nincs megmászhatatlan fal vagy elérhetetlen kiszögellés, erős mint egy bivaly és arról se felejtkezzünk el, hogy nesztelenül tud közlekedni (az egérgörgővel lehet szabályozni a sebességet), ilyen képességek mellett pedig ugyan kinek kellenének fegyverek?
Mission Complete
Közel nyolc évvel a megjelenése után a Splinter Cellről nyugodt szívvel jelentem ki, hogy kiállta az idő próbáját mindenféle szempontból. A történetbe nem lehet és nem is érdemes belekötni, a játékmenet még ma is szórakoztató, -- sőt jobb mint egyes manapság megjelent játékoké --, mindennek tetejébe pedig egy a technikai adottságaihoz képest szép játékkal állunk szembe. Csak ajánlani tudom!
