A történet eléggé keresztény központú, ugyanis egy kicsit megváltoztatják a bibliában leírtakat. A game szerint az úr mielőtt megteremté Ádámot, és Évát, Megalkotta az első szültöttet, aki se nem férfi, se nem nő, a gonoszság és a jó ismeretlen számára. Ám ez nem volt jó, de mivel elpusztítani nem bírta, bezárta az Abyys-be, a pokolba, hogy ott maradjon. Ez nyilván nem tetszett a szenvedő alanynak, így meghatározatlan idő közönként megpróbál betörni a világunkba, és kiszakít mindig egy egyre nagyobb darabot a történelmünkből. De eddig minden alkalommal küldtek egy 7 tagú harcos csoportot, akik megvédelmezték akár az életük árán is az emberiséget. Korunkban ismét megjelenik, és szerény csapatunk feladat, hogy megfékezzük a csoró első szülöttet. A főszerepelő Ross kapitány, aki egy különleges képességekkel rendelkező csapat élén bele is vág akár élete utolsó kalandjába. A 7 tagú csapat igencsak fura, de jó féle figurákból áll. Ross gyógyító, de egyben nagyon jó vezető is, amúgy az egész játék során őt irányítjuk, csak éppen kicsit árnyaltabb formában . A csapat tagja még Paul Rawlings atya is, aki 2 pisztollyal és hittel küzd az ellenséggel. Itt van még Abigail Black, aki egy mesterlövész, leszbikus csaj, aki telekinézissel rendelkezik, és emellett még képes a golyókat is irányítani,de egy gránát vetővel is felvan szerelve. Aztán ottvan még a nagy szájú digó is, Frank Delgado, aki a nehéz tűzérség mellet rendelkezik egy Alabin nevű tűz démonnal is, aki offenzív támadások mellet még meg is védi a kísérőjét. És még meg említem a csapat többi tagját, de róluk nem írok bővebben: Simon Cole, szintén nő és képes időt lassítani, reality hacker; Xavier Jones, látnok, fontos szerepe van a történetben való előre haladásban; Vinhelmina Church, azaz Billie, egy ninja nagy kardal, és automata pisztolya mellet még vér-mágiával operál, ami egyrészt blokkoló hatással van ellenfeleinkel, másrészt meg jól meg is pörkölheti őket. Nos csapatunk tagjai eléggé különböző kéépességekkel vannak megáldva. Szerencsére sokat dobnak a játék meneten, és jók a fegyverek.


A játék nagyon véres, és eléggé naturálisan ábrázolja a különböző kínzási módszerekkel, de persze a szórakoztató formájában . Minden hol vér, belek, hús és minden ami szem-száj gyomor ingere. Az ellenfelek nagyon groteszken, és mégis érdekesen, fantázia dúsan vannak megalkotva. ÉS ehhez nagyon sokban hozzá járulnak a döbbenetes külsőségek, ugyanis a Jericho nagyon szép látvány világgal van megáldva, az ellenfelek annyira részletesen és "szaftosan" vannak megalkotva, hogy az valami elképesztő, nyílván nem sűrűn akadunk össze velük 10 cm-es közelségben, de amikor mégis, akkor bizony meg csodálhatjuk majd a kreatívok munkáját. A zenéről is csak áradozni tudok, az ugyanis valami frenetikusan jó. Azok a kórus dalok a nagy szinfónikus zenekorokkal valami csodákat adnak elő, egyszerűen nagyszerű. A szinkron munka is igencsak dicséretes.


Amik viszont belerombítanak az amúgy remek koncepcióba, szerencsére nincsenek akkora túl súlyban. A játék szívfájdítóan rövid, én ma nyomtam végig negyedszerre, és most az xfire szerint csupán 4 órába telt . Ez sajnos eléggé fájó pont, na és ide tartozik még a sztori is, ami hát nem olyan jó mint kellene. Ez még megbocsájtható, de hogy a befejezést ennyire lespórolni, az annyira elszomorító. Most leírom
.


Majd talán a 2. részben, mert elvileg trilógiának szánták, és remélem hogy be is válltják az ígéretüket. Ugyancsak fájó pont még, hogy a játék menet kicsit beunalmasodik, ha egyhúzomban akarjuk végig nyomni, viszont kis dózisokban nem észrevehető.


Jöjjön az értékelés:
Grafika: 10/10 (a játék vizualitása megdöbbentő)
Zene-hangok: 10/10 (a zenék csodálatosak, a szinkronok is jók, az effektek, a tucsogások is nagyon tutik)
Játék élmény: 8/10 (sajnos az előbb leírtak picit belerombítanak az összképbe)
A programot 85%ra értékelem, nekem nagyon bejött, csak éppen nem a hibátlanság jellemző rá, de hát unalmas estéken elővenni mindig érdemes. NAgyon várom a 2. részt, ah egyáltalán megcsinálják, amit nagyon remélek