Kapcsolódó cikk:

Szerintem a Microsoft a kezdetektől fogva utálja az Xbox One-t. Egy kötelező nyűg lehetett, amitől még nem akarnak szabadulni, de azért mindent megtesznek azért, hogy eltűntessék a színről. Tulajdonképpen a legtöbb döntésükkel csak ártottak ennek a konzolnak, már azelőtt is, hogy egyáltalán megjelent.

Korábbi kísérletek

A Microsoft már a 2013 májusában lezavart első bemutatón megpróbálta megölni az Xbox One-t azzal, hogy igen komoly szabályokhoz kötötték a használatát. A legdurvább ezek közül az állandó netkapcsolat igénye volt. Ennek értelmében az a konzol, amin a felhasználó a profilját regisztrálta, legfeljebb csak 24 órát lehetett volna offline üzemmódban, míg az a gép, amelyen csak vendégként jelentkezett be, maximum egy órát maradhatott távol a nettől.

Aztán ott volt a játékok megosztásának kérdése. Eredetileg úgy szólt a fáma, hogy a családunkból legfeljebb 10 fővel oszthattuk volna meg játékainkat, míg barátainknak csak akkor adhattuk tovább a programot, ha már legalább 30 napja a barátlistánkon van. Ráadásul egy játékot csak egyszer passzolhattunk volna át, és akkor is csak a kiadó engedélyével. Ez a követelmény amúgy megegyezett a használt játékok továbbadásával.

Sokan tartottak a folyamatosan figyelő Kinecttől, már-már az NSA legújabb lehallgató eszközét látták benne. Bár a Microsoft megpróbálta tisztázni a kérdést (minden funkció beállítható, minden periféria lekapcsolható, a Kinect nem hallgatózik, nem rögzít felvételeket, a konzol csak engedéllyel küldözget anyagokat másoknak), valahogy nem sikerült meggyőzniük az embereket.

xbox-one-dennis-nedry.jpg

Klasszikus meme az Xbox One bejelentésének idejéből.

Eme szabályozások végül olyannyira visszássá váltak, hogy a Microsoft meghátrálásra kényszerült. Eltörölték az állandó netkapcsolatot, a játékok csereberéjét korlátok nélkülivé tették, de még a régiózárat is levették. Egyedül a Kinect maradt, de csak 2014 júniusáig, akkor ugyanis piacra került a Kinect nélküli, olcsóbb Xbox One.

A csapások persze ezzel sem szűntek meg, sőt, szaporodtak a megjelenéssel, merthogy az XO-val rengeteg gond akadt. Általános panaszáradat érkezett a lassúságára, valamint next gen konzol létére csak 720p-s felbontást és 30 fps átlagsebességet produkált. Az operációs rendszer menüje kezelése nehézkes volt, a cheat funkció hibás, az 500 GB-os háttértárból pedig csupán 362 állt rendelkezésünkre, a hardverhibákról már nem is beszélve. Tömören: a vásárlók elégedetlenek voltak.

Mindezen túl a legkomolyabb gond a célközönség eltévesztése lett. Az Xbox One-t all-in-one multimédiás eszközként erőltették a piacra, nem pedig játékkonzolként. A redmondiak célja a nagyobb közönség elérése volt, ám azt elfelejtették, hogy az Xbox márka nem így került be az emberek köztudatába, ráadásul van éppen elég jobb multimédiás eszköz a piacon ahhoz, hogy Gipsz Jakab és Átlag János ne akarjon 500 dolláros játékkonzolt venni e célra.

2014-ben Phil Spencer került az Xbox-részleg élére, aki visszavezette a konzolt a játékok világába, de úgy tűnik, már későn. Merthogy alig-alig akadt exkluzív cím (oké, a PS4-en sem tolongtak, a Sony mégis jobban kezelte ezt a gondot). És ezen a ponton kezdünk rákanyarodni az E3 2016-on elkövetett gyilkosságra.

Célkeresztbe kényszerítve

Mint fent is látható, a Microsoft azért megpróbálta megmenteni az Xbox One-t korlátok eltörlésével, havi frissítésekkel, teljesítménynöveléssel, és persze visszafelé kompatibilitással, de mindez mit sem számít, ha azt vesszük, hogy a játékosnak nincs különösebb oka Xbox One-t venni. Mert nincsen rá olyan játék, amit csak azon játszhatna. Mindössze 28 kizárólagosan XO-exkluzív játék létezik, és ezek közül AAA-kategóriás mindössze a Forza Motorsport 5, a Halo 5: Guardians és a Sunset Overdrive. Plusz talán még ide sorolhatnánk a Halo: The Master Chief Collectiont. Minden más kisebb cím, rosszabb esetben Kinectes cím – márpedig a Kinectről sokan lemondtak, hiszen a vásárlók többsége a mozgásérzékelő nélküli konzolt vette meg. Minden más játék csak ideig-óráig volt konzol-exkluzív.

Hogy legyen mihez viszonyítani: a Sony PS4-en eleddig 105 exkluzív címet tart fenn (ebben benne van a már kiadott és a még csak bejelentett játékok), és már akkor is több AAA-kategóriás IP-t tudnánk összeszedni, ha csupán az E3 2016-os Sony konferencia listáját nyálazzuk át.

xbox-one-vs-ps4-sheldon.jpg

Sheldonnal ellentétben a játékosok könnyebben döntöttek az Xbox One és a PS4 között.

Visszakanyarodva a problémához: nincsenek olyan játékok, ami miatt a mezei gamer Xbox One-t akarna venni. A limitált ideig exkluzív játékok ehhez kevesek, amire jó példa a Rise of the Tomb Raider esete. A Microsoftnak nagy tervei voltak Lara Crofttal, egyenesen az Xbox One-os Unchartedet szerették volna összehozni általa. Aztán jött a fordulat: a Rise of the Tomb Raider digitális eladásai a megjelenésének első havában majdnem háromszor nagyobbak voltak PC-n, mint Xbox One-on ugyanennyi idő alatt. Ez még akkor is fájó pont, ha figyelembe vesszük, hogy a PC-s kiadás idején nem volt Larának konkurense, illetve a januári hónap kedvezőbb időszak, mint november. Mert a Microsoft üzlet, és az üzletben a pénz számít, és a pénz ezt közvetíti: egy franchise, amit Xbox One-ra szántak, PC-n jobban teljesített. Ezt már csak az tetézhetné, ha az év végén a PS4-es kiadás is ráverne az XO-ra.

Hasonlóan beszédes, hogy a Microsoft elvesztette a Call of Duty ideiglenes exkluzivitását, hiszen a Black Ops 3-tól kezdve már a Sony konzolja élvez prioritást. Szintén egy szög az XO koporsójába.

140-es kód, gyilkosság

A Microsoft pedig vette az üzenetet. Természetesen nem csak a Rise of the Tomb Raiderből és a Call of Duty: Black Ops 3-ból okultak, hanem az egész piacból, na meg feltehetően a múltból. Nem tudtak exkluzív címeket kihozni, nem tudtak franchise-t indítani, és túlságosan sok a negatív kritika az Xbox One körül. Mindennek tetejében a PS4-gyel a Sony jószerivel megalázta őket. Szóval eljött a váltás ideje, ám ez az Xbox One végét jelentheti.

Kezdjük azzal, hogy egy csapásra megszűntek az exkluzív címek. A Quantum Break már PC-re is megjelent, Apex alcímmel a Forza Motorsport 6 szintén elérhető Windows 10-en bétaváltozatban, az E3 2016-on pedig minden bejelentett IP egyaránt kijön PC-re és Xboxra. Sőt, amikről eddig úgy tudtuk, hogy XO-exkluzívak lesznek, azok is jönnek Windows 10-re.

xbox-one-brand-dead.jpg

Az Xbox One-játékok már Windows 10-re is jönnek

És itt biza olyan címekről van szó, amik korábban Xbox-húzónevek voltak, gondolok itt a a Halora vagy a Gears of Warra. A frissen indított Play Anywhere-programnak hála a jövőbeli Halo-játékok, a Gears of War 4 és minden egyéb, a Microsoft által kiadott játék PC-re szintén megjelenik, igaz, csak Windows 10-re, de ez nem változtat azon a tényen, hogy eme IP-k immár nem az Xbox húzónevei.

A kegyelemdöfést végül a két új konzol bejelentése hozta meg. Az egyik az Xbox One S, a másik az egyelőre Porject Scorpio néven emlegetett, sokkal erősebb Xbox. Mert a Microsoft akármennyire mondogatja, hogy nem vonják ki a forgalomból az eredeti Xbox One-t, meg minden játék kompatibilis lesz minden XO konzolra, ez legfeljebb csak azokat boldogítja, akiknek már van ilyen konzolja, az új vásárlók mindenképpen vagy az S-re ruháznak be, vagy kivárják a jövő év végén érkező Scorpiót.

De vajon ezek sikert fognak elérni a Sony PS4 Neójával szemben? Az elődhöz képest az Xbox One S leglényegesebb változtatása, hogy kisebb, de ez nem olyan tényező, ami vásárlók sokaságát kergetné a boltba. A 4K-s Blu-ray lemezek támogatása, a 2 TB-os HDD és az új, nagyobb hatótávolságú wireless kontroller pedig legfeljebb a sima XO-val szemben nyújt előnyöket, mert ez sem olyasmi, ami miatt sokan váltanának, pláne nem a gamerek. Ahhoz, hogy őket konzolvásárlásra csábítsák, erős exkluzív címek kellenének, amiket csak Xbox One-on lehet játszani. Ilyen viszont már nincsen és nem is lesz.

xbox-one-s.jpg

A leglényegesebb különbség az Xbox One és az S között szembetűnő

És ez nagy baj, mert a PC-k teljesítménye kenterbe veri az Xbox One-t, simát és S-t egyaránt. Valószínűleg a Scorpio fel fogja tudni venni a versenyt, de még az sem biztos. A PS4 és az Xbox One tulajdonképpen megjelenésük napján elavultnak számítottak, ha túl sokáig húzzák a Neót és a Scorpiót, azok sem maradnak versenyben – márpedig a Scorpio körül állítólag már most van néhány technikai probléma, amit le kell küzdeni. És a Microsoft még rá is tesz erre egy lapáttal azzal, hogy felajánlotta a PC-t alternatívaként a játékaihoz.

Béke poraira?

Bár a címben szándékosan túldramatizáltam a helyzetet, ennyire azért talán (még) nem súlyos a helyzet, de valószínűleg a Microsoft nem tett jót azzal az Xbox One-nak, hogy innentől kezdve nem ad ki rá exkluzív címeket, vitatott előnyökkel szolgáló új változatokat is bejelentett, de mindenek előtt, ennyire közel hozta hozzá a PC-t.

A redmondiak húzása persze üzleti szempontból helyes. A PC új virágkorát éli, a Microsoft pedig ennek megfelelő irányba állította vitorláit, sőt, megpróbálja irányítani a szelet. Vesztenivalójuk tulajdonképpen nincsen, hiszen minden PC-re érkező játékuk Windows 10-exkluzív. Amit elvesztenek a konzolon, azt megnyerik az operációs rendszeren.

Viszont itt van ez a lukas ladik, az Xbox One, ami még hoz valami hasznot, ezért kár lenne elsüllyeszteni, ugyanakkor elkezdték a hullámsírba lökni. Exkluzív címek nélkül ugyanis megölték a konzolt, de legalábbis kómába juttatták. És ha a drágábbnak ígérkező Scorpio nem tudja teljesítményben felvenni a harcot egy PC-vel, akkor sok-sok játékos fogja feltenni a kérdést: Miért vegyek Xbox One-t, amikor a Microsoft játékait PC-n is játszhatom? Mert más előnye az Xbox One-nak nincs a PC-vel, de még a PS4-gyel szemben sem.

xbox-one-rip.jpg

Xbox One 2013-2016, nyugodjék békében

Véleményeteket szokás szerint kommentbe várjuk, ne rejtsétek véka alá.