Jövő héten, több késés után, végre megjelenik a The Witcher 3: Wild Hunt, és fejest ugorhatunk Geralt utolsó kalandjába, ami az északi királyságok óriási területére invitál, a feladatunk pedig nem kisebb, mint megmenteni az egész világot egy démoni hordától, mely óriási pusztításra készül. Hogy ezt megállítsuk, meg kell találnunk hősünk egykori pártfogoltját, Cirit, aki valahol ebben a térségben nyomtalanul eltűnt, ez a fiatal nő (és természetfeletti képességei) ugyanis a kulcsa annak, hogy az emberiség megmeneküljön -- vagy a végzet záloga, ha rossz kezekbe kerül.

A CD Projekt RED legújabb alkotásában mindent eggyel magasabb szintre emelt. Az előd méreteihez képest 35-ször nagyobb, ezúttal már teljesen nyitott, nagyrészt töltőképernyőktől mentes terület vár ránk, ahol összetett és szerteágazó küldetések során ismerkedhetünk meg ennek a világnak a színes lakóival, vastagon belekeveredve küzdelmeikbe és törekvéseikbe. A történet teljesítése több mint 100 órát vesz igénybe, ennek menete pedig a kezünkben van, döntéseinkkel befolyásolhatjuk az eseményeket, amelyek 36 különböző világstátuszban és három eltérő epilógusban mutatkoznak majd meg.

A kalandunk meghatározó eleme a harc lesz, amely a The Witcher 3: Wild Huntban alapos fejlődésen ment át. A csapat elegáns és precíz kezelést ígér, amiben a lendületet megtörő QTE- vagy szkriptelt jelenetek nélkül, a saját ügyességünkre kell támaszkodni. Három különböző harci póz, jóval több mozdulat (védekezések, támadások, kitérések) és ezekkel együtt taktikai lehetőségek állnak előttünk, amik biztosítják, hogy az elénk kerülő 80, egyedi ellenféltípus bármelyikével, még a legkeményebbekkel is le tudjunk számolni -- ha azonban a nyers erő mégsem volna elegendő, akkor a fejlesztés és az alkímia biztosan segíteni fog. A játék során feltornázhatjuk a három kategóriába eső képességeinket (swordsman, mage, alchemist), amelyek érezhetően befolyással lesznek az ütközetekre, legyen az kardforgatás, a kibővített és látványosabb varázslatok használata, vagy az itókák elkészítése, mely itt már egyszerűbb, mint a múltban. Nem mellesleg pajzsot és fegyvereket is készíthetünk, ha ezekre volna szükségünk.  

A The Witcher 3: Wild Hunt körül megérdemelten nagy a várakozás, ugyanis a lengyel csapat eddigi legjobb alkotásának ígérkezik, és a látottak alapján jó eséllyel pályázik az Év játékának kitüntető címére is. Természetesen mi is izgatottak vagyunk a közelgő megjelenés miatt, és tudjuk, hogy ti is, így jelen cikkünkben igyekszünk minden égető kérdésre választ adni a nagy premier előtt.

Mikor jelenik meg a Witcher 3?

A The Witcher 3: Wild Hunt 2015. május 19-én fog megjelenni PC, Xbox One és PS4 platformra.

Előtölthetem a játékot?

IGEN! Már a Steam, a GOG, valamint a PSN és az Xbox Live is lehetőséget ad arra, hogy a megjelenés előtt letöltsd a 35 GB-os méretű játékot. Játszani május 19-én, magyar idő szerint hajnali kettőtől lehet.

A dobozos változatot aktiválhatom a Steamen?

NEM. A dobozosan árusított The Witcher 3: Wild Hunt csak a GOG rendszerében aktiválható. Ha Steames példányt szeretnél, akkor a Steamen kell vásárolnod.

Hol vehetem meg a Witcher 3-at?

Többek között a PC Guru Shopban, ahol 12.999 forintért kapható a PC-s verzió. Természetesen a konzolos kiadásokat is áruljuk: Xbox One és PS4 platformra egységesen 18.990 forint a játék.

Van előfizetési akció?

VAN! Éves vagy féléves konstrukcióban kaphatod meg a The Witcher 3: Wild Huntot a PC Guru előfizetésed mellé. KATT IDE!

  • Éves előfizetés (12 lapszám): 26.490 Ft
  • Féléves előfizetés (6 lapszám): 17.990 Ft

Witcher 3 gépigény - menni fog a gépemen?

A kiadott videókból már világos volt, hogy a játék rendesen megköveteli majd az erőforrásokat, és ezt alá is támasztotta a hivatalos gépigény. Már a minimum beállítások eléréséhez is egy tisztességesen combos masina szükséges, ha pedig a maximumot akarjuk, akkor bizony komoly pénzeket kell ölni a fejlesztésre. Íme a gépigény:

THE WITCHER 3: WILD HUNT MINIMUM GÉPIGÉNY:

  • Processzor: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz / AMD Phenom II X4 940
  • Videokártya: Nvidia GeForce GTX 660 / AMD Radeon HD7870
  • Memória: 6 GB RAM
  • Operációs rendszer: Windows 7 64 bit
  • Merevlemez: 40 GB

THE WITCHER 3: WILD HUNT AJÁNLOTT GÉPIGÉNY:

  • Processzor: Intel Core i7-3770 3,4 GHz / AMD FX-8350 4,0 GHz
  • Videokártya: Nvidia GeForce GTX 770 / AMD Radeon R9 290
  • Memória: 8 GB RAM
  • Operációs rendszer: Windows 7 64 bit
  • Merevlemez: 40 GB

A grafikai beállításokat a gépünknek megfelelően finomhangolhatjuk. A felbontás mellett a textúrák, a környezet, az árnyékok és a vizek részletességét, az ambient occlusiont, az élsimítást, az elmosódást, a látótávolságot, a mélységélességet (depth of field), a fényeket, a ködöt, a színhibákat (chromatic aberration), valamint a kijelző méretét és tartalmát is állíthatjuk.

A The Witcher 3: Wild Hunt PC-n akár 4K felbontásban is futhat, így ezen a platformon kapjuk a lehető legszebb látványt. PS4 konzolon ezzel szemben 1080p felbontást és 30 fps-t értek el a fejlesztők, míg Xbox One-on dinamikus felbontás van, ami automatikusan vált 900p és 1080p között, az fps pedig maximum 30.

Később fog bővülni a Witcher 3?

IGEN.! A CD Projekt RED 16 ingyenes DLC-t fog kiadni a megjelenést követően. Ezek kisebb csomagok, amik új ruhákat, frizurákat, páncélokat illetve küldetéseket adnak a játékhoz. Ezen kívül lesz két nagy, már fizetős expanzió is.

  • Hearts of Stone: 10 órás kaland Senkiföldje vadonjaiba és Oxenfurt sikátoraiba, ahol a titokzatos Üvegember megbízását igyekszünk majd teljesíteni. Megjelenés: 2015. október
  • Blood and Wine: 20 órás megbízás, ami a vadonatúj Toussaint vidékére viszi a hősünket, amely, habár elsőre idilli helynek tűnik, egy véres titkot rejt. Megjelenés: 2016 első negyede

A két nagy DLC az Expanzióbérlet (Expansion Pass) keretében vásárolható meg 26,49 euróért, de fontos tudni: a játék dobozos PC változata csak a GOG.com oldalon kapható bérlettel kompatibilis!

Van magyar felirat a Witcher 3-hoz?

VAN!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!