Az HBO skandináv leányvállalata, az HBO Nordic véletlenül előbb kitette a Trónok harca e heti epizódját a streaming szolgáltatására, így korábban juthattunk hozzá heti westerosi adagunkhoz – igaz, néha köszönő levelet, néha Skype csipogást hallhattunk az epizód közben, de hát valamit valamiért, ugye. No, innentől spoilerkedünk.

A nyitás viszonylag visszafogott volt az epizód befejezéséhez képest. Sansa a sarkára állva kiosztotta Kisujjt, majd Arya kiképzésébe pillanthattunk bele, és ezúttal többet is kaptunk belőle néhány szónál. Hősnőnk közeledik ahhoz a ponthoz, amikor le kell mondania korábbi életéről – amit még nyilvánvalóan nem tett meg, hiába állítja –, vagy hátat fordít az arctalanoknak és visszatér Westerosra. Ebben nagy szerepe lehet majd a bemutatott, a valóságtól kissé eltérő színdarabnak valamint célpontjának.

game-of-thrones-arya-stark.jpg

Aztán egy igen fontos kérdésre kaptunk választ: honnan jöttek a Mások? Nos, az Erdő Gyermekei teremtették a Másokat, hogy megvédjék őket az emberektől, ám úgy tűnik, valami rosszul sült el, mert e fagyos tekintetű lények biza ellenük fordultak.

Aztán átruccantunk a Vas-szigetekre, ahol bármennyire is szólt ékesen Theon, húgából nem lett királynő, mert megjelent a nagybátyjuk, Euron. A Vas-szigeteken meg inkább legyen egy csavargó testvérgyilkos a király, mint egy hozzáértő nő. Szóval Yara és Theon menekülni kényszerültek, míg Euron elhatározta, hogy ezer hajót épít, aztán odaajándékozza azt Daenerysnek. Megjegyzem, a helyi koronázási szertartás nem egy salambalam esemény.

game-of-thrones-kinvara.jpg

A Sárkányok Anyja ezúttal nem kapott nagy szerepet, csupán a maga módján megbocsátott Jorah-nak és útjára engedte, hogy gyógyítsa meg magát. Aztán elindult új serege élén vissza Meereenbe, ahol Tyrion a biztonság szavatolása és Daenerys tekintélyének megerősítése végett lepaktált a vörös papnők helyi képviselőjével, Kinvarával.

Ezután Bran szörnyű hibát vét, minek hála a Mások rátalálnak, de előtte Sansa még elkezdi megszervezni magának a Deres visszafoglalásához szükséges hadsereget. Ám eme események alig jelentenek valamit az utolsó 10-15 perc tükrében, amikor is a Mások és élőholt seregük rátört a Három Szemű Holló barlangjára. Bran megtudta, miért lett Hodor olyan, amilyen, s miközben hőseink menekülnek, a szelíd óriást és Nyárt sajnos el is veszítjük. Igazán megható momentumoknak lehettünk tanúi Hodor végső önfeláldozásakor.

game-of-thrones-nightwalkers.jpg

Nektek hogyan tetszett a Trónok harca e heti epizódja?