Közismert történet, hogy történelmi blamával zárult a 2017-es Oscar-gála, miután a Kaliforniai álmot hirdették ki a legjobb filmnek, ám hamar kiderült, hogy tévesen: valójában a Holdfény nyert. Ez persze semmit sem von le Emma Stone és Ryan Gosling zseniális romantikus filmjéből, amely 14 Oscar-jelölést kapott, és ebből 6-ot végül be is zsebelt. Damien Chazelle rendezése pedig idén lett kereken 10 éves, ennek apropóján pedig egy zavaró hibát is kijavított a stúdió: Gosling kezét.
Gosling keze még 2024-ben lett téma, amikor a színész a The Wall Street Journal Magazine-nak mesélt arról, hogy a híres táncjelenet forgatásán eredetileg másképp kellett volna tartania a kezét. Ő azonban úgy gondolta, hogy egy lazább, laposabb kéztartás sokkal menőbb lesz, és mire rájött, hogy nem volt az, addigra már ez a beállítás került a film hivatalos plakátjára, és évekig mindenhol ezt látta vissza. A színész később tréfásan csak „La La Hand"-nek nevezte a bakit a film eredeti címe, a La La Land nyomán.
A jubileumi újrakiadáshoz készített plakáton azonban már a tervezett póz látható: Gosling keze természetesebb szögben áll, és hát valóban harmonikusabbnak hat a végeredmény. A film tizedik évfordulójának részeként augusztus közepétől egyébként újra műsorra tűzik a musicalt az amerikai mozik Dolby Cinema termeiben, emellett pedig készül a Broadway feldolgozása is.
Borítókép forrása: Lionsgate