Már a június 11-i start bebizonyította, hogy megérte kiszabadítani a Stellar Blade-et a PlayStation 5 „börtönéből”, a Shift Up látványos akciójátéka ugyanis rendkívül jó nyitányt produkált Steamen, az érdeklődés pedig csak még tovább nőtt az elmúlt napok során. Olyannyira, hogy a tegnapi nap folyamán volt olyan pillanat, amikor 192 078 játékos kutatott egyszerre az EVE alakját kiemelő ruhaköltemények után (via SteamDB), ami már önmagában véve is tapsot érdemlő teljesítmény, kontextusba helyezve viszont még magasabbra kell emelnünk a kalapunkat.
Hogy mire is gondoltunk a mondat második felével? Nos, arra, hogy még egyetlen PlayStation cím sem ért el ekkora magasságokat a Valve platformján (kivéve persze a Helldivers 2, de az multiplayer), holott akad néhány Sony franchise, amely több éves múltra tekint vissza. A God of War PC-s verziója például 73 529 felhasználóval jutott fel a csúcsra 3 és fél évvel ezelőtt, míg a Ragnarök alcímmel ellátott folytatás mindössze 35 615 játékossal büszkélkedhetett a legerősebb pillanatában.
Ami a cég másik világhírű sorozatát illeti, a The Last of Us Part 1 36 496, a The Last of Us Part 2 Remastered pedig 30 690 emberrel érte el a tetőt, míg a Marvel's Spider-Man 2 28 189, a Ghost of Tsushima pedig 77 154 felhasználóval jutott fel a karrierje legmagasabb fokára – még a legjobb eredmény is eltörpül a Stellar Blade sikere mellett. Ilyen számok láttán nem csoda, hogy az EVE öltözékeit átszabó, vagy épp teljesen eltüntető modok is kimondottan népszerűek a Nexus Mods oldalán – ezek után felettébb kíváncsian várjuk, mekkorát fog szólni a már fejlesztés alatt álló folytatás.
A borítóképek forrása: Shift Up