Az játékról magáról itt inkább nem írnék bővebben, a lényeget megnézhetitek YouTube csatornánkon, TZeus tolmácsolásában, és persze Chocho eredeti, a 2018-as playstationos megjelenésekor készült kritikája is teljesen aktuális a mai napig. A játék alapjai teljesen változatlanok, olyannyira, hogy még az apróbb tutorial-baki is megmaradt, ami néha csak fél perc késéssel tanítana meg olyan mozdulatokra, amelyek nélkül magasabb nehézségi szinten már meghaltunk volna addigra. És abból, hogy ezt az éppen csak hibának minősíthető jelenséget így kiemeltem, sejthető, hogy hány továbbiba futottam bele. Egybe. Talán? Ha Kratosszal nemcsak egyenesen előre rohantam, teljes sebességgel, hanem össze-vissza, oldalra is, ráadásul billentyűzettel, akkor 3-4 óránként egyszer mintha megakadt volna valamiben, és csak akkor tudott tovább lépni, ha előtte egy másodpercre levettem az ujjam a W gombról. Végtére is érthető, Kratos öreg, fáradt, nem akar ide-oda cikázni… Felfedezés közben ez amúgy sem igazán számít, bunyó közben pedig a teljes játék alatt csak egyetlen egyszer blokkoltam le emiatt, és azt is megúsztam sértetlenül. Remélhetőleg ezt a megjelenésre javítják, vagy eleve csak az én hardverösszeállításom volt valamiért problémás, és senki más nem fogja tapasztalni.

PC-re hangolva

Mint a bevezetésből sejthető, a port nagyon jól sikerült, és a PC-s hardverelemeket is remekül kihasználja. Ez 4K vagy ultraszéles felbontást jelent, 120 fps mellett, az eredetinél jobb képminőséggel, már ha valakinek bírja a gépe. Ami az én konfigurációmat illeti, a Core i7-9700 és GeForce GTX 1080 páros full HD felbontásban, ultra részletesség mellett sem ment sokkal 60 fps fölé. Sőt, a felvételkészítéssel súlyosbítva már néha alá is bukott, ezért inkább maradtam a 2018-as eredeti képminőségnél. A különbség fps-ben jelentős volt (90 környékén), de a környezeti rejtvényekkel bíbelődve, meg pláne verekedés közben egyáltalán nem tűnt fel a különbség, csak az átvezető videók részletességében és az apróbb elemek élességében.

A grafikai beállításokban persze részletesebben is turkálhatunk, bár nem annyira, mint egy eleve PC-re készült játéknál, valamint külön állítható a rettegett motion blur. A látószög változtatása ugyan jól jött volna, de az szinte biztos rendezői döntés miatt maradt ki, hogy a kamera mindig közel járjon Kratoshoz, személyesebbé téve a játékot, még ha emiatt néha be is akadt a bozótosba. A kameramozgás sebességét és módját viszont hihetetlenül részletesen szabhatjuk testre, külön almenüben. Ami a billentyűzet- és egér-alapú irányítást jelenti, célbadobáshoz természetese ideális, és a kiosztás testreszabható, hogy a közelharcban a lehető legkényelmesebb legyen, de 4-5 ellenség gyűrűjében jobban kézre állhat a kontroller. Bár a játékot eredetileg DualShockra szabták, de a klasszikus Xbox 360-as gamepaddal tökéletesen használható volt  A töltési idővel már az eredeti változatban sem volt gond, PC-n, SSD-re telepítve, a szokott átvezető minijelenetek, avagy a kapuk lassabb kinyitása, a réseken átbújás, és hasonlók tökéletesen leplezik az adatmozgatást. Egyedül akkor kell kicsit várni, ha teleporttal utaznánk (ahol az időt általában valamilyen párbeszéddel töltik ki), na és persze halálunkkor visszatöltve az állást is lesz pár másodpercünk, hogy kicsit rendezzük gondolatainkat.

Egy Ragnarököt mindenkinek!

Azt, hogy erre milyen gyakran lesz szükség, természetesen magunk választhatjuk meg. Cory Barlog, a God of War rendezője komolyan gondolta, hogy azt szereti, ha minél szélesebb közönség élvezheti a játékát. Történet-módban könnyedén lehet előre haladni, amíg valaki nem nagyon tér le a főútvonalról, hogy belekössön valkűrökbe, utazókba, vagy 4-5 szinttel magasabb extra ellenfelekbe. Gyerekeknek is ajánlható lenne ez a kihívás – már ha nem lenne annyira brutális a harc. Normál szinten már szükség lesz némi ügyességre, a felszerelés és Kratos fejlesztésére, néha még némi taktikázásra is. Aki pedig kihívásra vágyik, annak még két lépcső van felfelé, meg Új játék+. Ó, és a szélesebb közönség kedvéért külön hozzáférhetőség menüt is kapunk, amiben megtalálható például személyes kedvencem, az egyes gombok őrült nyomkodását felváltó sima nyomva tartás, de sajnos a különféle színtévesztési korrekciók kimaradtak, pedig nyilván az is sokak számára lenne fontos.

Összességében, a God of War éppen olyan zseniális most, mint 2018-ban volt. Az egyik, ha nem a legjobb képviselője a szakmai precizitással elnevezett: „szakállas morcnak vigyáznia kell a gyerekre, akivel nem kedvelik egymást, de lassanként összerázódnak” műfajnak. Bár itt szinte mindenki szakállas volt, és időnként morc, a remek és gyakori (sokszor kellemesen száraz) poénok ellenére. Aki szereti a brutális harcokat, és nem rettenti el az egyszerűbb környezeti rejtvények jelenléte a felfedező „módban”, annak mindenképpen érdemes beszereznie. Egyetlen hibája, hogy a folytatás megjelenésére még várni kell, de PC-n remélhetőleg már nem extra három évet.