• Jövő év elején debütál a The Walking Dead: The Ones Who Live
  • A sorozat legújabb spinoffja, amely Ricket és Michonne-t állítja a középpontba
  • A bejelentés mellé egy újabb kedvcsináló is érkezett
  • Egy ismert szereplő is visszatér

Még a San Diego-i Comic Con során leplezték le a The Walking Dead: The Ones Who Live című spinoffot (legalábbis ekkor derült ki a tényleges címe), amely az időközben véget ért anyasorozat két jól ismert karakterét, a sokáig a főhős köpenyét viselő Rick Grimes-t (Andrew Lincoln) és Michonne-t (Danai Gurira) állítja a sztori középpontjába. Az AMC sorozata a leírás szerint egy valódi szerelmi történet lesz, amelyben a két karakter sorsa fog végérvényesen összefonódni, miközben nemcsak a holtak, de – szokás szerint – az élők ellen is meg kell majd küzdeniük, miközben igyekeznek rájönni, hogy mit is jelentenek egymásnak. Azért reméljük, hogy ezúttal nem megy majd az érdemi cselekmény rovására az elnyújtott drámázás (én speciel azért hagytam abba az eredetit anno, mert eléggé kezdett átbillenni a mérleg), az alant látható kedvcsinálóban mindenesetre feltűnik néhány kóborló, szóval jobb esetben kapunk némi izgalmat.

A stáb többi tagjáról is megtudhattunk ezt-azt, kiderült többek között, hogy újra láthatjuk Pollyanna McIntosh-t Jadis szerepében, de a Lostból ismert Terry O’Quinn is feltűnik majd a színen. A The Walking Dead Universe-ért felelős Scott M. Gimple lesz a sorozat showrunnere és executive producere, Andrew Lincoln és Danai Gurira neve pedig szintén feltűnik majd a társ-producerek között. Ami pedig a legjobb, hogy már nem is kell annyira sokat várnunk az élőhalottak megérkezésére, 2024 februárjában esedékes ugyanis a premier. Persze addig sem maradunk hörgő hangok nélkül, hiszen október 22-én indul a nyolc évadot megélt Fear the Walking Dead fináléja, időközben pedig a Daryl Dixonra fókuszáló spinoff második évadát is berendelte a csatorna, amelyben ráadásul egy jól ismert szereplő is feltűnik majd.

A ConQuest jóvoltából egy jópofa Detective Pikachu Returns ajándékcsomagot fogunk kisorsolni hamarosan, amelyben többek között bögre, jegyzetfüzet és kulcstartó is található. A részletekért ERRE tessék!