• Szerdán rendezték az F1 Esports Series harmadik versenynapját
  • Három versenyt tartottak ezúttal is
  • Bereznay Dániel két győzelemmel és egy negyedik hellyel zárta a napot

Idén még nagyobb pénzdíjjal és még több hosszabb versenynaptárral tért vissza a virtuális Forma-1-es világbajnokság, az F1 Esports Series, melynek idén is ott van a mezőnyében az a Bereznay Dániel, aki tavaly második helyet és csapatvilágbajnoki címet szerzett a Mercedes színeiben.

Az idei szezon sajnos nem indult jól az immáron Alfa Romeóval versenyző Dani számára: az első versenynapon rendkívül balszerencsés volt, illetve hibázott is, így komoly hátránnyal ment neki a második felvonásnak, ahol végre az első dobogó is összejött számára. A harmadik versenynapra november 6-án, szerdán került sor, ahol ismételten három futamot rendeztek, a magyar pilóta pedig elképesztő napot zárt - nézzük az eredményeket!

3-bol-2-elkepeszto-napot-zart-bereznay-daniel-az-f1-esports-seriesben.jpg

7. futam - Hockenheim

A nap első versenyén, Hockenheimben Dani versenyben volt az élmezőny tagjaival, köztük az eddig kiemelkedő szezont futó, és így az összetett pontversenyt vezető ferraris David Tonizzával, pár tizeddel azonban végül lemaradt a dobogóról. Be kellett érnie a negyedik hellyel, de az eddigiek fényében ez sem volt rossz eredmény.

f1-esports-series-2019-hockenheim.jpg

8. futam - Spa-Francorchamps

Következett Dani egyik kedvenc pályája, a legendás Spa, ahol az Alfa magyar pilótája bebizonyította, hogy nem véletlenül tartják sokan a világ leggyorsabbjának a belga aszfaltcsíkon. A futam elején Frederik Rasmussennel párban igyekeztek eltávolodni az üldözőktől, az első helyről pedig csak a legutolsó körben döntöttek: Dani a Les Combes felé vezető egyenesben az alábbi előzéssel ment el a Red Bull színeiben versenyző riválisa mellett.

A kör hátralévő részében a Rasmussen már nem tudott visszatámadni, így Dani megszerezte első győzelmét a szezonban!

fi-esports-series-2019-spa.jpg

9. futam - Monza

Spa után egy újabb gyors pálya következett, Dani pedig Monzában is reménykedhetett a jó eredményben, hiszen a pole-ból vágott neki a versenynek - tavalyi csapattársa, egyben a címvédő Brendon Leigh mellől. A brit rivális azonban rossz stratégiát választott, így a magyar pilóta újból a ferraris Tonizzával, illetve a Red Bullban itt debütáló Nicolas Longuet-val volt óriási versenyben, egy szélárnyékos előzésnek hála pedig újból Dani örülhetett a végén.

f1-esports-series-2019-monza.jpg

Bereznay lett tehát a nap legjobbja, háromból két futamot behúzva, amivel életben tartotta reményeit a világbajnoki címre - még három verseny van hátra a szezonból.

  • 1. David Tonizza - 145 pont
  • 2. Frederik Rasmussen - 120 pont
  • 3. Jarno Opmeer - 103 pont
  • 4. Bereznay Dániel - 93 pont

A konstruktőri versenyben Dani szintén a negyedik helyen áll az Alfával, a mezőny ráadásul itt még szorosabb.

  • 1. Red Bull Racing Esports - 163 pont
  • 2. Renault Vitality - 146 pont
  • 3. Ferrari Driver Academy - 145 pont
  • 4. Alfa Romeo - 125 pont

Folytatás december 4-én, amikor is eldől, kik lesznek a 2019-es szezon bajnokai.