• Távozott a Nintendo kötelékéből Imamura Takaja
  • Olyan játékokon dolgozott, mint az F-Zero, a Star Fox vagy a Majora's Mask

A vállalat iránti általános lojalitást jól mutatja, hogy viszonylag ritkán számolunk be komoly távozókról a Nintendo esetében, ez a mostani azonban éppen ilyen kivételes alkalom, Imamura Takaja ugyanis egy Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy a tegnapi volt az utolsó munkanapja a cégnél – nem kevesebb mint 32 év után hagyja ott a japán óriást.

32-ev-utan-bucsut-intett-a-nintendo-egyik-legendas-karaktertervezoje.jpg

Imamura nevéhez több jól ismert Nintendo-karakter is fűződik, hiszen olyan játékokon dolgozott grafikus dizájnerként, mint az eredeti F-Zero és Star Fox vagy a The Legend of Zelda: Majora's Mask, így ő alkotta meg többek között Captain Falcont, Fox McCloudot és Tingle-t is. A későbbiekben már producerként is felügyelhette több cím munkálatait, sőt, ő vezényelhette a Steel Diver és a Tank Troopers fejlesztését is.

Imamura egyébként nem vonul vissza teljesen: egy kommentben feltett kérdésre reagálva elárulta, hogy szabadúszóként fog tevékenykedni a jövőben.