• Négy bejelentést tartogat a PlatinumGames
  • Az első a The Wonderful 101 Kickstarter-kampánya

Tegnap titokzatos teaser oldalt lőtt fel a PlatinumGames, ahol csupán egy 4-es szám volt látható. Akik pedig arra tippeltek, hogy ez valójában négy bejelentést takar, azok telibe trafálták, az első ugyanis meg is érkezett.

4-bol-1-itt-is-van-a-platinumgames-elso-bejelentese.jpg

A napokban már pletykálták, hogy Kickstarter-kampány indulhat az eredetileg Wii U-ra megjelent The Wonderful 101 kapcsán, így összekalapozva a pénzt a portokra. Ez pedig végül igaznak is bizonyult: az oldal már éles, a közösségi finanszírozás pedig vadul pörög.

A fejlesztők három célt tűztek ki: a Switch-verzió 50 ezer dollárnál, a Steam-változat 250 dollárnál, a PS4-port pedig 500 ezer dollárnál nyílt volna meg. A feltételes mód azonban nem véletlen, hiszen - ahogy arra számítani lehetett - pillanatok alatt összejött az összeg (most már egymillió dollárnál jár a kampány), ami nem csoda, hiszen a Wii U talán legnagyobb kultjátékáról beszélünk.

Az tehát már biztos, hogy jön a The Wonderful 101 újrahangszerelt változata Switch-re, PC-re és PS4-re - a kérdés innentől már csak a "mikor", ami az előzetes tervek szerint április lesz.