Alig másfél hete jelent meg a Blizzard online lövöldéje, az Overwatch, és már hétmillió játékos csatázik benne nap, mint nap. Ezt a fejlesztők maguk közölték, büszkén, és természetesen hálájukat is tolmácsolták a játékosok felé, amiért az Overwatchot választották kikapcsolódásul. Persze a népszerűsége nem most kezdődött a programnak, hiszen már a bétát is majdnem tízmillió ember nyúzta.

„A megjelenésig vezető úton nagyon sok szeretetet és támogatást kapott az Overwatch a Blizzard játékosaitól, az FPS rajongóktól, és olyan emberektől, akik még sosem nyúltak ehhez hasonló játékhoz. Nagyon hálásak vagyunk ezért a hihetetlen lelkesedésért és elkötelezettségért” – mondta a Blizzard társalapítója és ügyvezető igazgatója, Mike Morhaime. „Rengeteg energiát fektettünk eme játék és univerzuma elkészítésébe, és abba, hogy bárki élvezhesse. Nagyon örülünk a sikeres indításnak, s már előre várjuk az új mókákat, kihívásokat valamint tartalmakat, amik még ezután érkeznek.”

A számok amúgy önmagukért beszélnek. A 7 millió játékos eddig 119 millió órát ölt bele a programba és 326 milliószor váltottak hőst és csapatot. Ráadásul a Blizzard valószínűleg azzal is kivívja majd a becsületes játékosok szimpátiáját, hogy igen kemény kézzel bánik a csalókkal, és persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy még ennek a hónapnak a lezárása előtt megkapjuk a rangsoroló kompetitív játékmódot.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!