ESL: ilyen lesz a doppingteszt
Az ESL nyálminta alapú doppingteszteket fog végezni, akit pedig tetten érnek, azt akár két évre is eltilthatják.
Az ESL nyálminta alapú doppingteszteket fog végezni, akit pedig tetten érnek, azt akár két évre is eltilthatják.
Megérkezett az Evolve legújabb frissítése, ami a játékmenet csiszolása mellett egy ingyenes pályát is hozott. Ezen kívül megjelent egy új vadász, Jack.
A Konami jelezte, hogy november közepén leállítják a PES 2014 szervereit, így a két éve kiadott játék multiplayer módja elérhetetlenné válik.
Az augusztusi PC Guruban teszteltük a 2 fő által készített szerepjátékot, de a fejlesztőkkel is el tudtunk beszélgetni.
Modderek egy alternatív multiplayer környezetet alkottak a GTA 5-höz, amire a Rockstar bannolással válaszolt.
A lelkes kártyajátékosok degeszre tömik a stúdió zsebeit a SuperData jelentése szerint.
A Treyarch lerántott a leplet a hamarosan PS4 konzolokon útjára induló próbakör részleteiről.
A The Descent névre keresztelt DLC továbbszövi a BioWare RPG-jének történetét.
Benjamin „Bearzly” Gwin a hangjával teljesítette a Dark Soulst. A mutatvány 30 órába telt és 485 alkalommal halt meg.
A Need for Speed DLC-i terén a fejlesztők jelentős terveket dédelgetnek, azt szeretnék ugyanis, ha sok időt töltenénk a játékkal.
A 24 éves Civilization sorozat újabb mérföldkövet ért el. Örülhet Sid Meier, a Firaxis, és a Take Two is.
A környezet és a Locust hordák újraalkotásába nyerhettek bepillantást a Gears of War Ultimate Edition új fejlesztői videójában.
Európában és az Egyesült Királyságban is emelkedik a PS Plus előfizetés ára, csak azt nem tudni mennyivel.
Már mindenki számára elérhető a Mafia első részéhez készült multiplayer mod, amivel 100 gengszter randalírozhat a városban.
A korábban SteamBoy-nak hívott hordozható Steam Machine 2016-ban Smach Zero néven érkezik meg a boltok polcaira.
Az elmúlt hónapokban teljes csöndbe burkolózott a GRIN, és most már tudjuk, hogy miért: a stúdió lehúzza a rolót, a legutóbbi játékuk, a Woolfe bukása után.
A LEGO Minifigures Online gyenge eladásai miatt befektetőt keres a The Secret World és az Age of Conan fejlesztője, a Funcom. Akár csődbe is mehetnek.
Jön a kilencedik patch a Dragon Age: Inquisitionhoz, amely számos hiba kijavítása mellett hozzácsapja a játékhoz Palát, a csendes nővért.
A Take-Two vezérigazgatója szerint a Mafia 3 nem olyan lesz, mint a GTA 5. A két játék teljesen más élményt kínál majd.
A Guild Wars 2 Heart of Thorns kiegészítője PVP ligával is bővíti a játékot. A szezonális megmérettetéseken a legjobb játékosok csaphatnak össze.
Még egy videó az Assassin’s Creed Syndicate női főszereplőjéről. Most a Gamescom demó alternatív végigjátszását láthatjuk.
A Take Two a minap jelentette be, hogy a GTA 5 újabb mérföldkövet ért el: több mint 50 millió darabot szállítottak ki belőle.
Augusztus 13-tól kapható az újságosoknál a PC Guru augusztusi száma, steames teljes játékkal, a magyar The Incredible of Adventures of Van Helsing II-vel!
A Blizzard belefogott egy új projektbe, ami a Diablót érinti. A kérdés az, hogy kiegészítőről vagy egy teljes játékról van-e szó?