A jó hír tehát az, hogy a konzolos verzió aranylemezen van, így azokon a vasakon november 14-én már játszható lesz a zseniális tehetségű, 22 éves korára már szinte mindent, közte az olimpiai aranyat is megnyert, vörös lobonca miatt „repülő paradicsomként” emlegetett kaliforniai srác nevével fémjelzett deszkajáték. Sajnos a kiadó közleménye nem tért ki a PC-s változatra, azaz nem tudjuk, hogy az eredetileg beígért november 28-i kiadást itt is tartani tudják-e, vagy elcsúsztatják a lejtőn a drágát; remélem, előbbi, hiszen hiánypótló darabról van szó, nem is emlékszem, volt-e már teljes értékű hódeszka-szimulátor PC-n valaha is.

Az egyes verziók egyébként alaposan eltérnek egymástól. Az X360-as, PS3-as, és feltételezhetően PC-s verzió is az Assassin’s Creed motorjára épül, és T minősítést kap az USA-ban, azaz 13 éven felülieknek szól. A PS2, PSP és Wii változat a 10 éven felüli korosztály célozza meg, és szerintem a Nintendo platformján lesz legnagyobb a móka, hiszen itt használhatjuk az egyensúlyozó deszkát, a Balance Boardot. A DS verzió  az egyetlen, amely korhatár nélkül (E – mindenkinek) lesz játszható.

Természetesen ha hír érkezik a PC-s portról, száguldunk vele hozzátok a szelek szárnyán...