Sokakhoz hasonlóan én is tűkön ülve vártam anno a Starfield megjelenését, mivel jómagam is azok táborát erősítem, akik a hibáik ellenére is képesek nyakig merülni a Bethesda szerepjátékaiban. Az embargó lejártával élesedett tesztek pontszámai láttán már előre dörzsöltem a tenyeremet, hogy ismét egy felejthetetlen utazásban lesz részem, végül azonban keserű szájízzel tettem le a kontrollert. Na nem azért, mert rossz játéknak tartottam a nagy múltú stúdió sci-fi eposzát, pusztán úgy éreztem, sokkal többet (pontosabban inkább kevesebbet, ha a procedurálisan generált helyszínek számát nézzük) is ki lehetett volna hozni ebből a koncepcióból. A felhasználói értékelések alapján messze nem én vagyok az egyetlen, akik csalódásként élte meg az RPG-t, néhány nappal ezelőtt pedig a stúdió egyik korábbi alkalmazottja is elárulta, szerinte mi ment félre a fejlesztés során.
A hosszú évekig a Bethesda berkeiben tevékenykedő Nate Purkeypile a Thumb Wars munkatársával beszélgetve nyílt meg azzal kapcsolatban (köszönjük, Game Rant!), hogy miért csalódtak annyian hírünk alanyában, véleményével pedig valószínűleg elég sokan egyet tudnak érteni. „Csak remélni tudom, hogy egy kicsit visszatérnek a gyökerekhez, és elfogadják a fejlesztők személyes kifejezésmódját” – fogalmazott az alkotó, akinek nemrég jelent meg a Deedlee Doo! Carkour! című indie játéka. „Szerintem a Starfield egy kicsit túl sterilre sikeredett, ezért nem lelt olyan meleg fogadtatásra. Izgatottan várom, hogy milyen lesz a The Elder Scrolls 6, és bízom benne, hogy az emberek megtalálják benne a számításaikat” – tette hozzá.
Valóban, a Starfield talán legnagyobb hibája (már a random planéták mellett), hogy nagyon sótlanok a helyszínek, és egyszerűen nincs meg bennük az a „Bethesda varázslat”, ami annyira szerethetővé tette a The Elder Scrolls-széria eddigi darabjait, valamint a Fallout 3-at és 4-et. Én még a program legmocskosabb (a jó értelemben véve) városának szánt Akila Cityt is műnek, mesterkéltnek éreztem, holott minden adott volt ahhoz, hogy egy kis vadnyugati életérzést csempésszen a tudományos fantasztikumba – mondjuk ezen az sem segített, hogy a javítások előtt messze ezen a településen volt a legrosszabb a teljesítmény. Remekül illusztrálja az érdeklődés halálos iramban történő csökkenését, hogy mostanra a modderek fantáziáját sem birizgálja annyira a Starfield (ellenben mondjuk a Skyrimmel), éppen ezért szinte biztosak lehetünk benne, hogy a PS5-ös verzióval kapcsolatos pletykák belátható időn belül valósággá válnak. Szerintetek is lehetett volna jobb a végeredmény?
A borítóképek forrása: Bethesda