Legutóbb a Mafia 3-mal kapcsolatban hallottuk, hogy a megjelenés napjáig a sajtó sem próbálhatja ki. A végeredményt látva már sejtjük, hogy erre miért volt szükség. Ezután azt hallani, hogy a Bethesda mostantól nem fog sajtópéldányokat küldeni a médiának a játékaik megjelenése előtt, hát minimum aggasztó.

Pedig pont a Bethesdának nincs oka visszatartani a teszteket, hiszen az utóbbi játékaik, a Doom és a Fallout 4 kiemelkedően jók lettek – igaz, már a Doom is csak egy nappal a megjelenés előtt jutott el a sajtóhoz. És a kiadó pont a Doomot hozta fel példának amellett, hogy nincs szükség a sikeres kritikai- és közönségfogadtatásra ahhoz, hogy egy játékot már a megjelenés előtt teszteljenek, sőt, kifejezetten azt érzik, hogy a korai kritikáknak nincs befolyása az eladásokra. Véleményem szerint viszont ez csak a valóban jó játékokra igaz, de mi van az olyan programokkal, mint a Mafia 3? Sokan nem erre számítottak. Őket lehet, hogy lebeszélte volna egy megjelenés előtti teszt (persze, nyilván ennek elkerülése volt a Take-Two célja).

Minden esetre a Bethesda azt javasolja blogpostjában, hogy aki a vásárlás előtt szeretne tesztet olvasni, az várja ki, amíg kedvenc tesztelői kifilézik a játékot, és csak aztán döntsön arról, hogy kell-e neki a játék, és ezzel mi is csak egyetérteni tudunk.