• A Capcom szívesen folytatná a DMC: Devil May Cry-t
  • Ehhez azonban a Ninja Theory nélkül hozzá sem fognak
  • DMC: Devil May Cry teszt

A Devil May Cry 5 sikere nyomán nem meglepő, hogy a Capcom foglalkozna még a sorozattal, ami viszont már igen, hogy pont a DMC: Devil May Cry rebootját folytatnák egy második résszel, azt is csak azzal az egy feltétellel, hogyha a Ninja Theory hozza tető alá. Ami, lássuk be, nem túl valószínű, hiszen az említett stúdió a Microsoft berkeiben ténykedik, ráadásul tele van a kezük az új Xbox-ra tervezett, titokzatos projektjükkel.

Mindenesetre Matt Walker, a Capcom producere nem zárkózott el az ötlettől, melyről elárulta azt is, hogy már a DMC: Devil May Cry megjelenése után is eljátszottak a második rész létrehozásának gondolatával, melyről még most sem tettek le. A fentiek, és a játék fogadtatása ismeretében azonban ez egyelőre csak leányálom marad, hogy sajnos, vagy nem sajnos, annak megítélését rátok bízzuk.

dmc-dante-sittes.jpg