• Remek negyedévet zárt a Capcom
  • Ebben legutóbbi három játékuknak nagy szerepe van
  • A cégnél nagy reményeket fűznek az idei pénzügyi évhez

Nem meglepő, hogy a Capcom negyedéves üzleti jelentése is igazolja azt, amit korábban a Working Casual is közölt: a stúdiónak nagyon jól áll a pénzügyi szénája, hála három sikerjátékuknak, a Resident Evil 2 remake-nek, a Devil May Cry 5-nek és a Monster Hunter: Worldnek.

A jelentésből kiviláglik, hogy Capcom profitja 38,9%-kal nőtt az április elejétől június végéig tartó időszakban, ami közel 50 millió dolláros növekedést jelent a tavalyi második negyedévhez képest. A cég eladásai sem stagnáltak vagy csökkentek, éppen ellenkezőleg, 4,3%-os növekedést értek el.

A Monster Hunter: World-ből eleddig 12,4 millió darabot szállítottak ki az üzletekbe, a Resident Evil 2-ből 4,2 millió példányt sikerült értékesíteni. A Devil May Cry 5 szénája sem áll rosszul, ebből márciusig 2,1 millió darab fogyott el – bár talán ezek a számok nem tűnnek masszívnak, de a Capcom a bevétel mellett a pozitív kritikai fogadtatást is figyelembe vette, ezért könyvelte el mindhárom játékot sikernek.

Ezután talán nem meglepő, hogy a cégnél igen pozitívan tekintenek a jövőre. Úgy vélik, hogy a 2020. március végén lezáruló pénzügyi évet 784,7 millió dolláros nettó eladással és 129,2 millió dolláros profittal zárhatják majd le.