A Crimson Desert már eddig is úgy nézett ki, hogy tátva maradt a szánk, és alig várjuk, hogy kézhez kapjuk. Most viszont a stúdió egyik fejese nem fukarkodott, és lerántotta a leplet Pywel brutálisan nagy világáról. Olyannyira gigantikus, hogy még a Red Dead Redemption 2 térképét is maga mögé utasítja, és legalább kétszer akkora, mint a Skyrim bejárható területe. És ez még csak a kezdet. A fejlesztők szerint a méret önmagában semmit sem érne, ha a világ üres lenne – ezért a Crimson Desert egyik legfontosabb része az interakció. Lesz benne crafting, saját ház, NPC-kkel való mélyebb kapcsolódás, rejtvényekkel teli égi szigetek, sőt még sárkányok is, amelyekkel összetűzésbe keveredhetünk, de hogy meg is ölhetők-e? Sajnos erre még ők sem adtak egyenes választ.
A játék nem a klasszikus értelemben vett döntésalapú RPG, viszont a fejlesztők ígérete szerint minden játékos teljesen más élményben részesül majd, pusztán annak köszönhetően, hogy merre indul el Pywel hatalmas, élő világában. Március 19-én végre kiderül, hogy a nagyzolás mögött valóban ott van-e a tartalom is.
Borítókép: Steam