A Crytek szóvivőjének elmondása szerint azért részesítették előnyben a konzolos verziót, hogy bemutassák, mire képes a motor az új közegben, a döntés pedig kifizetődött. A CVG stábjának ugyanis annyira tetszett amit láttak, hogy az eddigi legszebb konzolos játéknak nevezték a Crysis 2-t. Ha pedig konzolon olyan szép a játék, mint amilyennek állítják, elképzelni sem merjük, milyen brutálisan fog kinézni PC-n.
A Crysis 2 PC-n lesz a legszebb
A Crytek megerősítette, amit már eddig is tudtunk, tehát azt, hogy a Crysis 2 PC-n lesz a legszebb.