• John Smedley az Amazon Game Studioshoz került
  • Egy még be nem jelentett projekt vezetésével bízták meg

John Smedley valószínűleg nem ismeretlen az MMO-játékosok körében, hiszen nagy múltra tekinthet vissza a szakmában. Az Everquest megalkotóinak egyik prominens alakja, később a Verant Entertainment egyik alapítója, melyből később kinőtt a Sony Online Entertainment. Ennek berkeiben elnök-vezérigazgatói posztot töltött be, és olyan címek fölött bábáskodott az Everquest játékokon kívül, mint a Planetside, vagy a H1Z1.

A Sony aztán megvált ettől a részlegtől, és Daybreak Game Company néven folytatta, de Smedley 2015-ben lemondott a vezetői posztról, megalapította a Pixelmage Games stúdióját és a Hero's Song című játék munkálataiba kezdett csapatával. Sajnos a nevezett MMO már sosem lát napvilágot, tavaly decemberben lelőtték a projektet, és a Pixelmage bezárt.

Az Amazonnál kapva kaptak az alkalmon, és leszerződtették Smedleyt az újonnan alakult San Diegó-i csapat élére, hogy egy egyelőre még be nem jelentett játék munkálatait vezényelje. Sokat nem tudni a projektről, lévén kezdeti stádiumban van, de annyit elárultak, hogy az „AWS felhőszolgáltatás és a Twitch segítségével köti majd össze a játékosokat világszerte, egy izgalmas, új világban”. Hogy ez pontosan mit takar, remélhetőleg a közeljövőben kiderül.

amazon-game-studios-1.jpg