• Merőben más iránt vehet a Far Cry 7
  • Legalábbis az Insider Gaming értesülései szerint
  • Állítólag meghatározott időnk lesz arra, hogy teljesítsük a kampányt
  • Melynek során elrabolják a családunkat

Ha van olyan széria, amire nagyon ráférne már a megújulás, akkor az mindenképp a Far Cry, hiszen lényegében a harmadik rész óta (közel) ugyanazt az élményt kapjuk, ami pedig nagy kanállal merített az Assassin's Creed-sorozatból, tehát a trópusi kaland sem találta fel a kereket. A franchise élére került Drew Holmes szerint elég nagy dolgok vannak készülőben a belső nézetű lövölde háza táján, így legközelebb már talán nem egy újabb rókabőrt kapunk, amit az Insider Gaming legutóbbi értesülései is megerősíteni látszanak – egyelőre persze csak pletyka szintjén.

farcryszeria.jpg

A portál információi alapján ugyanis merőben más irányt vehet a Ubisoft Toronto műhelyében készülő, jelenleg Project Blackbird kódnéven futó alkotás (emellett állítólag egy Escape from Tarkovra hajazó, zsákmány-kimenekítésre épülő lövölde is formálódik, ami Alaszkában játszódik), méghozzá a Dead Rising azóta sem nagyon látott mechanikájára alapozva. A koncepció lényege, hogy a Sons of Truth néven tevékenykedő csoport elrabolja a gazdag családtagjainkat, nekünk pedig meg kell mentenünk őket, méghozzá 72 játékon belüli óra alatt, ami a valóságban körülbelü 24 órának felel meg. Az idő tehát folyamatosan ott kullog majd a nyakunkban a nem lineáris cselekmény során (csupán akkor áll meg, ha betérünk egy safehouse-ba), így nem árt sietni, ha az összes rokonunkat ki akarjuk szabadítani – bizonyára ez lesz a jó befejezés. További érdekesség, hogy elvileg ki is tudjuk majd hallgatni a szembenállókat, számolni kell viszont azzal, hogy bizony képesek hazudni, ahogy a némaság és a menekülés sem áll távol tőlük. Mindez persze tényleg csak pletykaként kezelendő, hiszen egyelőre még hivatalos bejelentés sem történt az új felvonással kapcsolatban, egy ilyen lépéssel viszont valóban sikerülne felkavarni az állóvizet, szóval kíváncsian várjuk, mi igaz az imént leírtakból.