Vakációzol egy trópusi szigeten, veled vannak a barátaid és a testvéreid, életed legjobb nyaralása ez, legalábbis addig a pillanatig, míg arra nem eszmélsz, hogy a helyi kalózok fogságába estél. Ugyan a bátyádnak köszönhetően sikerül megszöknöd, de ő már nem éli túl a kalandot. Egyedül találod magad egy vadidegen helyen, miközben a többi cimborád még mindig fogságban senyved. Te mit tennél? Én valószínűleg elbőgném magam, és a mélybe ugranék az első szikláról, de szerencsére nem én lettem a Far Cry 3 főszereplője, hanem Jason Brody, aki – a békésebb helyiek unszolására – kezébe veszi a sorsát, és úgy dönt, hogy egymaga száll szembe a szeretteit elrabló vérszomjas haramiákkal.
Trópusi vihar
A játék első másfél órája a betanulás jegyében telik, a rád váró hatalmas szabadságot már érzékeled, de a program még fogja a kezedet. Miközben szép lassan kibontakozik az alapkonfliktus (röviden: a kalózoknak pusztulnia kell), megtanulod a lopakodást, a figyelemelterelést és a felderítést, megtapasztalod a vadászat izgalmait, elsajátítod a tárgykészítés alapjait, illetve megismerkedsz a fejlődési rendszerrel, amiben három különböző képességfa várja, hogy szép sorban megnyisd rajtuk az egyre durvább speciális képességeket. Ezek még csak a legszűkebb alapok, de talán már ebből is látszik, hogy a Far Cry 3 nem egy hagyományos, „megyek előre ‚oszt lövök” FPS, hanem a műfaj egy olyan összetett darabja, amely a tengernyi elintézendő rosszfiú mellett elképesztő szabadságot, rengeteg opcionális feladatot és még szerepjáték-elemeket is kínál – és akkor a teljesen vállalható történetről és a lélegzetelállító látványról még nem is beszéltünk.
Itt egy sziget, szerezd meg
A Far Cry 3 legnagyobb ütőkártyája a szabadság, melynek lehetőségeivel ezúttal képesek voltak élni az alkotók. A játék ugyan pofátlanul lop a Ubisoft másik sikerszériájától, az Assassin’s Creedtől, de amíg ilyen jól működik a dolog, addig egy rossz szavunk sem lehet. Hogy miről van szó? Konkrétan két dologról, a bejárandó sziget(ek)en található rádiótornyokról és a kalózok kihelyezett állásairól.
A térképet először megnyitva szinte még semmit nem látunk a ránk váró területből, de amint megmásszuk az első rádiótornyot, és aktiváljuk a tetején lévő kapcsolót, akkor egy adott rádiuszon belül eltűnik a „köd”, megjelennek az elérhető küldetések, és minden egyéb, a fellelhető tárgyaktól egészen az úthálózatig. Sasrikoltást ezúttal ugyan nem hallunk, de a kamera a már jól ismert módon körbejárja a terepet és még a legérdekesebb helyeket is megmutatja számunkra (bónuszként pedig minden torony aktiválást követően ingyen fegyverek válnak elérhetővé számunkra a „boltokban”).
Hasonlóan ismerős a kalózbázisok rendszere is. A játéktér kezdetben teljes egészében a rosszfiúk kezén van, uralmukat a szigetszerte található helyőrségekkel tartják fenn. Viszont ezek a helyőrségek elfoglalhatóak (az ott állomásozó katonák likvidálásával), és ha sikeresen bevesszük őket, akkor azzal felszabadítjuk a szigetvilág egy szeletét, nem mellesleg ezzel olyan saját bázisokra tehetünk szert, ahol egyrészt feltölthetjük a megcsappant készleteinket és fejleszthetjük a fegyvereinket, másrészt gyorsutazási pontokként szolgálnak, ha esetleg nem lenne kedvünk kocsikázni, motorcsónakozni, quadozni, jet-skizni vagy éppen siklóernyőzni. Azt pedig külön ki kell emelni, hogy a Far Cry 2 (egyik) leggyűlöletesebb elemének, az újratermelődő ellenfeleknek ezennel vége, amit elfoglaltunk, az a miénk is marad, bónuszként pedig tényleg csökken a kalózok uralma, hiszen amíg a térkép vörös részein rendre találkozhatunk gyalogos vagy járműves őrjáratokkal, addig a felszabadított részeken már csak a mi pártunkon álló helyiekkel futhatunk össze.
Lehetőségek tárháza
A tornyok aktiválása és az őrhelyek elfoglalása jelenti a játék gerincét (persze csak a történetet előrelendítő fő szál mellett), ám ez nem azt jelenti, hogy a Far Cry 3 csak arról szó, hogy megyünk egyik pontról a másikra, és monoton módon daráljuk le ezeket a pontokat. Persze lehet így is játszani, csak annak nincs sok értelme, hiszen a játék szigetvilága rengeteg egyéb mókát tartogat a játékosok számára.
A térkép folyamatos felszabadításával egyre másra nyílnak meg az extra feladatok, kezdve a fejvadász küldetésekkel, a különleges állatok levadászásával, lesznek járműves versenyek, a helyiek megbíznak apró-cseprő feladatokkal, időre kell utánpótlást biztosítani a lázadóknak, sőt, részt vehetünk különböző kihívásokban is, ahol a harci rátermettségünket kell majd bizonyítani. Vadászni és növényeket gyűjtögetni lehet pusztán kedvtelésből is, azonban az így szerzett „javakból” történő tárgykészítés elengedhetetlen része a játéknak, hiszen csak úgy lehet kellő mennyiségű gyógyinjekciónk, erőnövelőnk, és megfelelő méretű hátizsákunk és fegyvertartó hevederünk, ha azokat elkészítjük magunknak. A szabadon végrehajtható missziók skálája tehát elég széles, és akkor a tengernyi begyűjthető dologról (ládák, ereklyék, elveszett levelek stb.) még nem is beszéltünk. A kisebb-nagyobb mellékküldetésekre pedig érdemes odafigyelni, ugyanis szinte mindenért értékes tapasztalati pont jár, utóbbiakból pedig idővel egyenesen következik a szintlépés lehetősége.
A játék ezen része pedig kifejezetten impozáns, hiszen a már említett három képességfán összesen 54 különböző skill gyűjthető be, és bár van értelme csipegetni mindhárom vonalról, egy univerzális hőst hozva létre, adott a lehetőség a „szakosodásra” is. A kócsag (The Horn) ágat azoknak érdemes kimaxolni, akik nem szeretnek a tűz közelében lenni, hanem távolról osztják az áldást, a cápa (The Shark) azoknak lesz kiváló, akiknek már az oviban is Rambo volt a jele, és mindig ajtóstul rontanak a házba, míg a pók (The Spider) azok számára tartogat igazán hasznos extrákat, akik a lopakodást és a csendes pusztítást részesítik előnyben.
A sokat megélt (avagy a Far Cry 2-t kipróbáló) játékosok persze legyintenek, hogy „úgyis eszetlen lövöldözés lesz a vége”, de a helyzet az, hogy ezúttal tényleg működik a dolog. Ha szeretnénk elfoglalni a kalózok egyik bázisát, akkor erre három különböző megoldás is létezik. A legegyszerűbb a frontális támadás, bevágtatunk és lövünk, amíg van lőszer a tárban. Ennél egy fokkal kifinomultabb, ha felmászunk egy magaslatra, és egy jól felszerelt (rendes távcső és hangtompító vásárlása ez esetben kötelező) mesterlövész puskával egyesével szedjük le a mit sem sejtő áldozatokat. Végezetül megtehetjük azt is, hogy taktikázva, kavicsdobálós figyelemeltereléssel kiegészítve mindenkit hátulról, késsel teszünk el láb alól. A formula azért működik tökéletesen, mert a Ubisoft Montreal fejlesztői ezúttal vették a fáradtságot, és rendes mesterséges intelligenciát programoztak az ellenfeleinknek.
Na nem arról van szó, hogy a kalózok irtózatosan okosak lettek, sokkal inkább arról, hogy a játéknak ezúttal több köze van az életszerűséghez. Ha egy hatalmas gépágyúval állsz neki lövöldözni, akkor nyilván azonnal célponttá válsz, hiszen a zaj felfedi a pozíciódat. Ha viszont hangtompítót használsz, akkor hiába esik össze egy ellenfél a bázis közepén, nem ugrik mindenki azonnal a nyakadba, egész egyszerűen azért, mert senki nem tudja, hogy honnan jött a lövés. Persze az ellenfelek sem hülyék, elkezdik keresni a támadót, de nem mérnek be automatikusan egy tompított lövés után, és ha időben likvidálod azokat, akik esetleg valamiért kiszúrtak, akkor is meg tudod őrizni a helyzeti előnyödet.
A különböző képességek tehát kellően változatossá tudják varázsolni a játékot, arról nem is beszélve, hogy idővel a játék is emeli a tétet. A bázisokon egy pont után megjelennek az erősítés hívására alkalmas rádiók (ezeket lehet hatástalanítani is), továbbá mesterlövészek és őrkutyák fogják keseríteni az életünket, továbbá alkalmanként a természet is közbeszól, ugyanis az is benne van a pakliban, hogy miközben épp egy őrhely felé lopakodunk, egyszer csak egy tigris ugrik a nyakunkba...
A játék ezen randomizált része egyébként elég jól működik, a szigeteken barangolva láthatjuk, ahogy a ragadozók emberekre vagy más állatokra támadnak, belefuthatunk őslakosok és kalózok csetepatéiba, sőt, még olyan is lesz, hogy vidáman végignézzük, ahogy egy párduc kiirtja helyettünk egy teljes őrposzt legénységét. Az élet kegyetlen, főleg ha egy hatalmas dzsungelben vagy...
Kiváló összkép
A trópusi világ tehát él és lélegzik, gyakorlatilag nem tudunk úgy 100 métert megtenni, hogy ne történne körülöttünk valami, vagy ne botlanánk bele valami érdekességbe. Mindezt csak tetézik a váltakozó napszakok, és az olyan nem mindennapi pillanatok, mikor állatok nyomában loholunk, hogy aztán a bőrükből még nagyobb hátizsákot, övet vagy pénztárcát „varhassunk” magunknak.
Habár a sziget nyújtotta nyalánkságokba könnyű belefeledkezni, azért arról sem szabad megfeledkezni, hogy hősünknek komoly küldetése van. A játék erőssége ugyan a szabadon bejárható világ a rengeteg kötetlen elfoglaltsággal, de ennek ellenére a sztori sem hanyagolták el az alkotók. Ugyan az akaratlanul is megállíthatatlan harcossá érő főszereplő „meséje” nem túl hiteles, de nem szabad elfeledni, hogy egy videojátékról beszélünk, ráadásul ezt a gyenge láncszemet tökéletesen palástolják a cselekmény során felbukkanó őrültnél-őrültebb karakterek, a különböző drogok hatása alatt tett „utazások” és az olyan eszement küldetések, mint a gombavadászat egy barlang mélyén, drogültetvények felperzselése lángszóróval vagy a barátnőnk kimenekítése egy lángoló hotelből, robbantgatós autós üldözéssel megspékelve...
A játékélmény és a ránk váró történet tekintetében tehát nem nagyon lehet panaszkodni, és bár a Far Cry 3-nak is megvannak a maga gyengeségei (egykaptafa kalózok és őslakosok, gyönyörű, de nem túl változatos környezet), az biztos, hogy idén FPS ilyen közel még nem került a tökéletességhez.
Vas, na az kell neki
És a Far Cry 3 nem csak játékmenetében emelkedik a műfaj 2012-es kínálata felé, de látványában is. Amit a játék alatt futó Dunia Engine 2 a monitorjainkra varázsol, az valami egész elképesztő. Gyönyörű színek, éles textúrák, hihetetlenül jól kidolgozott jármű és karaktermodellek, remek animációk, valóban életszerű környezet, több kilométeres látótávolság, látványos robbanások, továbbá normális fizika, mind a fegyverek, mind a vezethető járművek esetében. Idén grafikailag csak a Max Payne 3 nyújtott ennél többet, ám ennek a minőségnek ára is van, a PC Guru szerkesztőségében nem is akadt olyan gép, ami Full HD felbontásban, Ultra beállítások mellett képes lett volna értékelhető FPS-értéket produkálni a játék futtatása közben – 720p-ben szerencsére már nem volt gond, ahogy azt a teljesítménytesztünkben is láthatjátok.
Persze az igények (vagy a felbontás) csökkentésével itt is el lehet érni a folyékony játékmenetet, és összességében elmondható, hogy csak a legmagasabb beállításokhoz kell atomerőmű, a motor alapvetően jól optimalizált, és a részletes beállításoknak köszönhetően azért össze lehet hozni olyan egy kompromisszumot, amivel tűrhető látvány érhető el szaggatás nélkül.
Azt pedig külön ki kell emelni, hogy a szintén a Ubisoft istállójából szalajtott Assassin’s Creed III-mal ellentétben a Far Cry 3-ban az igen hosszúra nyúló tesztelés során egyetlen buggal sem találkoztunk, pedig nekünk még csak az 1.0-ás verziót volt lehetőségünk tesztelni.
Irány a trópusok
Habár sejtettük, hogy a Far Cry harmadik rész nem csak kijavítani fogja a második rész hibáit, hanem túl is lép majd azon, a végeredmény még így is lenyűgözte a szerkesztőség tagjait. Habár az eredetiség „vádjával” nem nagyon lehet illetni a programot, a Ubisoft Montreal olyan ügyesen házasította az RPG-elemeket és a máshol már bejáratott funkciókat az FPS műfajjal, hogy az egerünk összes gombját megnyaltuk utána. Tartalom és összetettség szempontjából a Far Cry 3 single player része közelít a múlt hónapban éltetett Assassin’s Creed III-hoz, és akárcsak ott, itt sem kell megelégednünk a single player nyújtotta örömökkel, hiszen a hagyományos multiplayer mellett találkozhatunk egy sztoriközpontú, több pályán átívelő, négy fős kooperatív móddal is – ez utóbbiról bővebben egy külön boxban olvashattok.
Habár működő szerverek hiányában a multiba még nem sikerült beásnunk magunkat, annyi már most biztos, hogy a Far Cry 3 többszereplős módja is megér a figyelmet, hiszen nem csak egyedi és csapatalapú játékmódokkal, de egészen különleges és brutális extrákkal, továbbá megnyitható és fejleszthető fegyverekkel, képességekkel és felszerelésekkel várja majd a játékosokat. És ha ez még mindig nem lenne elég, akkor az előző részhez hasonlóan most is kapunk egy pályaszerkesztőt a program mellé, amivel – kellő lelkesedés mellett – egészen fantasztikus dolgokat lehet létrehozni.
Nem túlzás, a Far Cry 3 nem csak az idei év egyik legjobb FPS-e, de 2012 egyik legjobb játéka is egyben, egy olyan alkotás, ami tökéletes felüdülés lehet azok számára, akik már unják az agyonscriptelt játékmenettel bíró, vagy a kizárólag multira fejlesztett, csökevényes single player rendelkező lövöldéket. Ha szeretnétek egy emlékezetes kalandot, akkor csomagoljatok, és irány a trópusok!
