• A következő öt évre nincs tervben új Deadpool-film
  • Ezt a képregényhős szülőatyja, Rob Liefeld árulta el

Szomorú hírekkel vagyunk kénytelenek szolgálni azok számára, akik már alig várják, hogy Ryan Reynolds újból magára öltse a szuperhősmaskarát (és itt természetesen nem a Zöld Lámpásra gondolunk...), a karakter szülőatyja, Rob Liefeld ugyanis nemrég egy interjúban elárulta, hogy egyelőre nincs képben újabb Deadpool-film.

a-deadpool-szuloatyja-szerint-nem-mostanaban-fog-visszaterni-a-vaszonra-a-kepregenyhos.jpg

A Marvel mozis tervei jelenleg 2022 közepéig látszódnak: a következő két évben nyolc filmmel tervezik bővíteni a Marvel moziverzumot. A Deadpool 3 nyilván nincs ezek között, ezt eddig is tudtuk, Liefeld azonban most úgy nyilatkozott, hogy látta a Marvel Cinematic Universe következő öt évre tervezett menetrendjét, és a következő Deadpool nem szerepelt benne.

Ez persze nem jelenti azt, hogy örökre el kell felejtenünk a karaktert, hiszen a Disney és maga Ryan Reynolds is úgy fogalmazott korábban, hogy vannak terveik Deadpoollal, de úgy tűnik, ezek nem mostanában fognak megvalósulni.