Bár nemrég még arról szóltak a pletykák, hogy hazánk legismertebb játékfejlesztője, a Digital Reality bezárja kapuit (a cég történetéről elolvashatjátok összeállításunkat), a ma kiadott sajtóközlemény szerint a híresztelések tévesek. Sőt, a cég fő támogatója, a Docler cégcsoport továbbra is a stúdió mögött áll, a Digital Reality tehát nem szűnik meg.

Azonban minden örömben vegyül némi üröm, mert a februárban bejelentett Imperium Galactica játék fejlesztését leállították. Peller András, a cég ügyvezető igazgatója a döntést nem pénzügyi, hanem szakmai indokokkal magyarázza, többek között azzal, hogy a fejlesztés nem úgy haladt, amely a folytatást indokolta volna. A továbbiak lehetőségekről a tulajdonosok megkezdték a tárgyalásokat. Az Imperium Galactica fejlesztésén eddig dolgozó szakembereket a Docler cégcsoport kívánja a továbbiakban alkalmazni.

A Digital Reality tehát megmarad, ellenben a sokak által várt Imperium Galactica feltámasztása még várat magára egy ideig.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!