• Villeneuve elárulta, hogy a 2. részben nagyobb szerepet kap Feyd-Rautha és a Harkonnenek
  • Az első részt inkább Paul Atreides és a Bene Gesserit bemutatására szánta
  • A tervek szerint 2023. októberében kerül mozikba a Dűne 2

A tavalyi Dűne Denis Villeneuve korábbi rendezéseihez hasonlóan megosztotta a kritikát és a közönséget is, az átható hangulatot árasztó sci-fi adaptáció 400 millió dolláros bevétele viszont biztosította a következő epizód elkészültét. Frank Herbert befejezetlen regényciklusa hatalmas univerzumot rejt, ami igényli is, hogy több részben dolgozzák fel a sokszálú cselekményt. Az egyik legfőbb vád viszont pont az volt Villeneuve munkájával kapcsolatban, hogy a két és fél órás játékidő ellenére nagyon kevés történetet és jelenetet emeltek át az alkotók a könyvekből.

A Szárnyas fejvadász 2049-et és az Érkezést is jegyző direktor most Empire-nek adott interjújában reagált a kritikákra. Megvédte az első rész koncepcióját, de gyorsan hozzátette, hogy a folytatásban szeretne kicsit rugalmasabb lenni, ami által „lehetőség adódik kicsit elmélyülni a részletekben.”

timothee-chalamet-and-zendaya-dune-interview-social.jpg
(A kép forrása: Collider)

Kiemelte, hogy a következő részben nagyobb szerephez jut Feyd-Rautha, illetve a rajongók szerint eddig túlzottan szerény játékidőt kapó Harkonnen báró. „Hamar meghoztam a döntést, hogy az első rész inkább Paul Atreides-ről és a Bene Gesseritről szól majd, illetve előbbi tapasztalatairól, amikor először kerül kapcsolatba egy másik kultúrával. A második részben sokkal jobban előtérbe kerül a Harkonnen-szál” – ecsetelte a filmkészítő.

denis-villeneuve-2.jpg
(A kép forrása: Deadline)

Villeneuve elárulta, hogy kész van a forgatókönyv, és a tervek szerint nyár végén kezdődik a forgatás. Az első epizód készítése után már ismerős díszletek közé térhet vissza a stáb, ami a rendező szerint megkönnyíti a közös munkát. Egyedül a járvány alakulását tartja kiszámíthatatlan tényezőnek. Ha minden jól megy, 2023. októberében kerül mozivászonra a Dűne 2. Ti várjátok már a folytatást?