Az év végi VGA remek alkalmat ad a fejlesztőknek, hogy leleplezzék következő nagy dobásaikat. Az elmúlt években eme show-n lett bejelentve a The Elder Scroll V: Skyrim, az Uncharted 3: Drake’s Deception és többek között, a Fallout 3 is. És ha jól megnézzük, láthatjuk, hogy a felsoroltak közül két játék a Bethesda szülötte.

És állítólag idén a VGA-n fogja leleplezni a stúdió a várva várt Fallout 4-et is, amiről eddig leginkább azt tudjuk, hogy teljes titokban fejlesztik. Sajnos minderre bizonyíték egy szemernyi sincs, szóval senki se ringassa magát hiú ábrándokba. Legfeljebb annyi alapja lehet, hogy már az idei E3-ra is odaképzelték az emberek, még videót is láthattak a készülő Fallout 4-ből, miközben egyáltalán nem vitte ki a Bethesda a játékot.

Ráadásul akkor Pete Hines, a stúdió marketingrészlegének elnöke azt is elmondta, hogy „irreális röviddel a projekt beindulása után részletes információkat várni.” S bár a Fallout 4 fejlesztése már 2011-ben megkezdődött egy kis csapattal, a fiúk csak idén februárban lendültek bele igazán. Ez persze nem jelenti azt, hogy a VGA-n nem mutathatnak meg valamiféle kis trailert a félkész anyagokból.