Életem első VR-élménye pont a Fallout 4-hez kötődik, aminek demóját az idei Gamescomon volt lehetőségem kipróbálni. Bár érdekes volt a posztapokaliptikus világ kellős közepén állni, és Deathclaw-kkal, kutyákkal és banditákkal harcolni, játékként az alapján nem tudom elképzelni. Úgy értem, az egész csak egy tech-demó volt, amiben lehetett lövöldözni, meg felkapkodhattuam tárgyakat, és persze ide-oda teleportálhattam magamat egy durván behatárolt környezetben.

Szerencsére a Bethesda azért ambíciózusabb annál, semmint, hogy ennyivel beérjék. A stúdió egyik embere, Todd Howard a Glixelnek adott interjújában elmondta: a „teljes Fallout 4-élményt” át szeretnék ültetni VR-ra, vagyis azt, hogy ott vagyunk a világban, aztán mehetünk, amerre látunk, kalandozhatunk a világvége után. Ugyanakkor a piac és az eladások miatt nem igazán aggódnak, inkább azzal foglalkoznak, hogy valami valóban egyedivel álljanak elő, mert a közönségük úgyis ezt várja el tőlük.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!