• Újra a fejlesztők rendelkeznek a System Shock 3-mal
  • Akár új kiadót is kereshetnek a játékhoz

A Starbreeze Studios 2017-ben vásárolta meg a System Shock kiadói jogait, mi több 12 millió dollárt bele is fektetett a 2015-ben bejelentett programba. Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, és mára a Starbreeze válságos helyzetbe került. Az Overkill’s The Walking Dead csapás volt a kiadóra nézve, a Bo Anderson vezérigazgató és Kristofer Arwin otthagyták az igazgatói tanácsot, ráadásul a rendőrség is lecsapott a kiadóra belső kereskedelem vádja okán.

Ezek után nem csoda, hogy a System Shock 3-on dolgozó Otherside Entertainment úgy döntött, inkább visszavásárolják a kiadói jogokat a hányattatott sorsú Starbreeze-től, aminek meg nyilván jól jött a pénz. Az IP visszavásárlását a kiadó jelenlegi vezérigazgatója, Mikael Nermark jelentette be, megjegyezve, hogy szerintük ez volt a legjobb a fantasztikusnak tűnő játék számára.

Magáról a System Shock 3-ról sajnos közel négy év után sem tudunk sokat, csak annyit, hogy korábbi Looking Glass és Irrational Games veteránok is dolgoznak rajta, Warren Spector tanácsokkal látja el a fejlesztőket, és SHODAN-t ezúttal is Terri Brosius szólaltatja meg, akárcsak az első két részben.

system-shock-3-concept-citadel.jpg