Michael Ryder alelnöktől azt kérdezte meg a CVG.com egyik munkatársa, hogy miért is lengetik a PC-s játékvilág magányos zászlaját, azaz miért csak a PC-re fókuszálnak a konzolokat és a trendeket figyelmen kívül hagyva. Az alelnök erre a következőt nyilatkozta:

„A játék készítésének korai szakaszában nem koncentrálunk a platformokra különösen, mivel figyelmünk középpontjában ekkor a játékélmény és játékmenet áll. Amint megvan az ihlet, akkor kezdünk el gondolkozni azon, hogy melyik platform lenne a legjobb adott termékünk számára.”

„Ezért is történt meg az, hogy az utóbbi években játékaink csak PC-re és Macre jelentek meg, mivel véleményünk szerint ezek voltak a legmegfelelőbb platformok játékélmény tekintetében. Ellenben mégse gondoljuk azt, hogy egyedül csak mi fókuszálnánk a PC-re -– mi egyébként csak arra figyelünk, hogy a legjobb játékot hozzuk el rá. És a játékosok természetesen ezt jó néven veszik.”

Bizonyára szomorúan olvassák e sorokat a konzoltulajdonosok, de azért az alelnök bácsi ad nekik némi reményt arra, hogy kedvencükön is élvezhessék majd játékaikat. Nyilatkozatában ugyanis kifejtette, hogy nagyon körültekintőek a konzolok kérdésében, több platformot is tanulmányoznak, és már erősen gondolkoznak azon, hogy ilyen irányba is nyissanak. Erről azonban egyelőre többet nem tudott mondani.