• Jól haladnak a felújított Silent Hill 2 munkálatai
  • Ezt a Bloober Team CEO-ja mondta el egy interjúban

A Konami alaposan megváratta a Silent Hill-rajongókat, de tavaly végre egy kifejezetten a sorozatnak szentelt bemutatón a pletykák után hivatalosan is leleplezte, hogy több projekten is dolgozik a széria kapcsán, melyek egyike a közkedvelt Silent Hill 2 felújítása. A játék ráadásul többek között a The Medium, a Layers of Fear és a Blair Witch után a témában igencsak tapasztaltnak mondható lengyel stúdió, a Bloober Team gondozásában készül, melynek CEO-ja, Piotr Babieno nemrég a Bankier interjújában beszélt a felújítás állapotáról.

Elmondása szerint a játék technikailag kész van, azonban ez nem jelenti azt, hogy a munkálatok végére értek volna, de már közel járnak hozzá. Hozzátette, hogy a felújított Silent Hill 2 megjelenése ettól függetlenül már nem rajtuk múlik, hanem a partnerük [Konami] által lefektetett ütemtervtől, de ezek alapján reméljük, hogy már nem kell rá sokat várnunk.