• Az IO Interactive manapság szinte csak Hitman játékokat készít
  • A fejlesztők azonban szívesen kipróbálnák magukat más címekkel is
  • A Project 007 ennek az előszele lehet

A játékiparban akad pár stúdió, akiknek a neve szinte már összeforrt egy-egy sikerszériával. A Creative Assembly-t például a legtöbben valószínűleg a Total War játékok miatt ismerik, míg az Infinity Ward, a Treyarch és a Sledgehammer Games kapcsán egyből a Call of Duty ugrik be az embernek. Jelenleg ilyen csapat az IO Interactive is, akik már hosszú évek óta szállítják az újabb és újabb Hitman epizódokat, azonban a stúdió ki szeretne törni ebből a skatulyából.

Minderről nemrég az IO Interactive vezérigazgatója, Hakan Abrak, beszélt egy interjú során, melyben elmondta, hogy bár természetesen nagyon erős érzelmi kötelék fűzi őket a Hitmanhez, a jövőben más IP-ket is szeretnének letenni az asztalra. Az egyik ilyen új projektjük a tavaly bejelentett James Bond játék lesz, de Abrak sietett leszögezni, hogy ezen túl más terveik is vannak.

Ti mit látnátok szívesen az IO Interactive csapatától?