Fejlődési rendszerrel megáldott játék lévén a Borderlands 4-ben is össze lehet hozni olyan buildeket, melyek segítségével még a legnagyobb kihívások is egy könnyed sétának tűnnek, ilyen például Vex bleed buildje, aminek nélkülözhetetlen összetevője a köznyelvben csak crit knife-ként emlegetett eszköz. A szóban forgó dobókés tulajdonságai közül ugyebár a Penetrator Augment az, ami túlzás nélkül eltöri a játékot, hiszen ennek segítségével öt másodpercen keresztül garantált kritikus sebzést tudunk bevinni annak a célpontnak, amit előtte eltaláltunk a szerszámmal. Laikusok számára ugyan kevésnek tűnhet ez az idő, ám ezzel a builddel bőven elég ahhoz, hogy még a legnagyobb életerővel rendelkező boss-okat is eltöröljük a föld színéről, ami értelemszerűen minden kihívást eltüntet a looter shooterből – pláne kooperatív módban, ahol így nem sok tennivalója van a többi játékosnak.

Természetesen a Gearbox is felfigyelt arra, hogy a YouTube-ot elárasztották a builddel kapcsolatos videók, éppen ezért megígérte, hogy a buff-ok (amik már ugye megérkeztek) után a nerfek következnek, kiemelt figyelmet fordítva a híres/hírhedt késre. A Day 30 Update-nek ugyebár az előző héten kellett volna megjelennie, ám ebből végül nem lett semmi, így adja magát a kérdés, hogy mégis mikor kell búcsút intenünk Vex kedvenc, ugyanakkor meglehetősen ritka (nekem például több napig tartó farmolás után sem sikerült megszereznem) játékszerének.

A stúdió X-en árulta el egy kérdésre reagálva, hogy a soron következő javítás a Horrors of Kairos névre keresztelt halloweeni esemény során fog befutni, ami október 23-tól november 6-ig tart, tehát már nem sokáig élvezhetjük a Penetrator Augment adta előnyöket. Pontos dátumot sajnos nem kaptunk, így lehet, hogy már holnap befut a nerf, de az is benne van a pakliban, hogy csak az event végéhez közeledve sújt le a kasza. Persze a Borderlands közösségben rengeteg a találékony felhasználó, így biztosan kitalálnak új game-breaking buildeket (igazából már most is van néhány), sokan pedig eleve nem értik, hogy egy kompetitív multiplayert nem tartalmazó alkotásban minek egyáltalán csökkenteni a fegyverek erejét. Ti örültök, hogy a Gearbox kiveszi az „easy módot” a Borderlands 4-ből?

A borítóképek forrása: 2K Games, Xbox Wire