Az 1984-es Karate kölyök megjelenése után már sejthető volt, hogy Daniel LaRusso (Ralph Macchio) és Mr. Miyagi (Pat Morita) története nagy hullámokat kelt majd a filmtörténetben, hiszen John G. Avildsen Oscar-díjra jelölt filmje elég nagy sikert aratott, éppen ezért több folytatás is érkezett hozzá. Azt viszont senki nem gondolta volna, hogy az opusz máig a köztudatban marad, márpedig pontosan ez történt. Nem elég ugyanis, hogy 2010-ben elkészült a mérsékelt fogadtatásban részesült remake Jackie Chan és Jaden Smith főszereplésével, az eredeti alkotások folytatásának tekinthető Cobra Kai a Netflix egyik legnépszerűbb szériája lett – a hat évadot megélt sorozat egyébként idén februárban búcsúzott el a nézőktől.

Már 2022 szeptemberében kiderült, hogy a Sony egy vadiúj egész estés film segítségével igyekszik friss vért pumpálni a franchise ereibe, az idő pedig olyan gyorsan telik, hogy a mai napon már mozikba is kerül a Karate kölyök: Legendák címet viselő alkotás, amelyben Jackie Chan és Ralph Macchio is visszatért a jól ismert szerepéhez. De vajon megérte lehúzni még egy bőrt erről a koncepcióról? Nos, az újságírók szerint igen is, meg nem is.

Metacriticen jelen pillanatban 53 pontot tudhat magáénak Jonathan Entwistle (A ki***tt világ vége, Ez így nem oké) harcművészettel fűszerezett drámája, ami ugyan nem olyan tragikus, ám annak fényében csalódást keltő, hogy a nem túl közkedvelt 2010-es etap 61 ponton áll az említett portálon. Szerencsére akadnak azért olyan újságírók, akik élvezték a látottakat, a Screen Rantnél tevékenykedő, Mae Abdulbaki például a szereplők közötti kémiát emelte ki a pozitívumok közül, míg a Variety szerkesztőségét erősítő Owen Gleiberman az „egyszerű, de nagyszerű” megközelítés miatt dicsérte a készítőket.

Még a közepes pontszámokat adó portálok (például az Empire, a The Hollywood Reporter vagy az IndieWire) munkatársai is kiemelték, hogy a Karate kölyök: Legendák hozza a kötelező minimumot, ám ez szerintük egyszerre negatívum és pozitívum, hiszen hiába szórakozik jól a néző, ha közben képtelen megszabadulni az „egyszer már láttam ezt a sztorit” érzéstől. Ténylegesen negatív kritikát eddig mindössze két magazin (The Associated Press, New York Post) fogalmazott meg a filmmel kapcsolatban, tehát többségben vannak azok, akik szerint bőven a nézhető kategóriába esik az opusz. Rotten Tomatoes-on egyébként 60%-on áll a mutató, szóval ha valaki csak arra vágyik, hogy ismét lássa a szeretett karaktereket, az valószínűleg nem lő mellé, ha jegyet vált a Karate kölyök: Legendákra. Aki viszont némi újdonságot is szeretne a látványos bunyók és a jóleső nosztalgia mellé, az – a kritikákból kiindulva – rossz ajtón kopogtat.

A borítóképek forrása: IMDb, Jonathan Wenk/Columbia Pictures